Hirdetés

Hirdetés

Akinek kezei között változik a Nagyerdő arca

civishir.hu

2019.04.30. 09:05

Akinek kezei között változik a Nagyerdő arca
Fotók: Fogarasi Renáta

Elmondja azt is, mit kellene lebontani Debrecenben. Interjú Bordás Péter építésszel.

Hirdetés

Hirdetés

Szinte berobbant a debreceni köztudatba, az általa vezetett stúdió sorra nyeri a pályázatokat a városban. Tizenhárom év alatt a „semmiből” épített fel egy sikeres, mára már Svájcban is jól működő céget. A szakmáját elsősorban nem művészetként, sokkal inkább szolgáltatásként értelmezi. Kicsit talán már debreceninek is vallja magát, megszerette a várost, és azt mondja, nem is olyan nyakasak ezek a cívisek. Cívíshír-interjú Bordás Péterrel, okleveles építészmérnökkel, a Bord Építész Stúdió tulajdonosával a többi között hivatásról, rosszindulatú megjegyzésekről, a Notre-Dame felújításáról és arról, hogy melyik épületet bontaná le, ha tehetné. 

Cívishír: Azt olvastam valahol, hogy már gyerekkorában építész akart lenni…
Bordás Péter: Egyszerű oka volt. Nagyon foglalkoztatott, hogy milyen házban szeretnék majd felnőttként élni. Édesanyámat megkérdeztem egyszer, hogy ki dönti ezt el, és azt válaszolta, hogy te, kisfiam meg az építészmérnök. Előkotortam otthon a fiókból a házunk tervrajzait, nézegettem, milyen is egy ilyen terv. Aztán egyre többet rajzolgattam, hétvégenként akár 3-4 órát is képes voltam az asztalnál ülni, és tervezgettem, hogy is nézzen ki a saját házam. Az egyetemre is azzal az indíttatással mentem, hogy igazából nem mérnök akarok lenni, hanem szeretném megtanulni a szakmát azért, hogy magamnak tervezzek egy házat. Tizennyolc évesen még ebben a naivitásban éltem, aztán persze kicsit „eldurvult” a dolog, és végül tényleg ez lett a szakmám.

Cívishír: Végül ki tervezte a saját házát?
Bordás Péter: Én, bár sokáig tartottam magam ahhoz, hogy ez nem jó ötlet, de a feleségem, aki szintén építész, azt mondta: vegyem úgy, hogy ő a megbízom, így nem magamnak, hanem neki készítem a közös otthonunk tervét.

Cívishír: Máshogy áll hozzá egy építész a saját otthonához, mint mondjuk egy városi projekthez?
Bordás Péter: Szerintem nem. Az alapján, hogy kinek dolgozom, nincs különbség a hozzáállásban. Mindig is az érdekelt, hogy amit csinálok, abban a megrendelő a saját érdekeit hogyan tudja érvényesíteni, viszontlátni. A fő motivációt az adja, hogy miként lehet egy tervet úgy összerakni, hogy a megvalósuló épület izgalmas, látványos, a működtetése pedig költséghatékony is legyen.

Cívishír: Melyik terve volt az első, amelyikből kész épület lett?
Bordás Péter: A Korda Filmstúdió látogatóközpontja, noha a mádi Holdvölgy Borászat tervezése volt az első munkánk, de az öt évig tervezési fázisban volt. 

Cívishír: Hány épületnél tartanak jelenleg?
Bordás Péter: Nem is olyan régen számoltam össze, hogy tavaly év végén jártunk 28-29-nél. Ez nem tűnik soknak, de ha belegondol, hogy a stúdió 13 éve működik, akkor ez évente két épületet jelent, és ezek közül talán három a családi ház, a többi komolyabb projekt: irodaház, stadionok, szálloda, borászatok, amelyeknek az építése több évig tartott.

Cívishír: Mi az, ami nagyon nem tetszik önnek Debrecenben? Ha tehetné, melyik épületet bontaná el azonnal?
Bordás Péter: Ezen még sose gondolkodtam. Ha kapok egy kis időt, a beszélgetés vége felé talán tudok rá válaszolni.

Cívishír: Arról viszont biztos van véleménye, hogy Debrecenben sokan az önkormányzat házi tervezőjének tartják… Gyakran hallani olyan megjegyzéseket, hogy ha Bordás Péter indul egy pályázaton, bizonyára nyerni is fog. Gondolom, nem most hallotta ezt először…
Bordás Péter: Persze, eljutott ez hozzám is. Dezső Zsigmond, a város statikusa mondta egyszer, hogy ne foglalkozzak ezzel, hiszen azokon az önkormányzat által kiírt pályázatokon, amelyeken nyertünk, a mi tervünk volt a legjobb. Ebben lehet is valami igazság, hiszen a közvélemény is azt igazolja vissza, hogy az tetszett az embereknek a legjobban. Egyébként, ha összeszámolom, városi pályázaton három munkát nyertünk el eddig. A stadion, a nemzetközi iskola és a fürdő tervezését. Ez azért nem olyan sok. Az összes többi épület magánberuházásban valósult meg, mint például a Forest Offices irodaház.

Ha bármelyik ismert debreceni építész a lelke mélyére néz, akkor ennek biztos, hogy a tízszeresét fel tudja mutatni. Ezt nyilván a szakma terjeszti rólunk, de amikor bemegyek egy üzletbe, és megismernek, mert mondjuk előző nap láttak a helyi tévében, vagy olvastak egy velem készült interjút valamelyik lapban, internetes portálon, akkor nagyon kedvesek velem. Van olyan bolt, ahol még csak másodszor jártam, de máris kaptam tíz százalék kedvezményt. Ezt csak azért mondom, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, azt mondják, jók az általunk tervezett épületek, a körülöttük lévő terek, és szeretik is használni azokat. A szakma érdekes dolog… Eleinte zavartak ezek a megjegyzések, ma már nem foglalkoztat.

Cívishír: Jó ideje rendszeresen jár már Debrecenbe. Milyennek tartja a várost?
Bordás Péter: Hét éve heti két napot általában itt vagyok, és nagyon megszerettem. Bár az első irodánkat Budapesten nyitottuk, de mivel a Jászság közepén egy pici városban nőttem fel, Debrecen sokkal közelebb áll hozzám, mint a főváros. A barátaim többsége is itt van, nagyon sok új kapcsolat született az elmúlt években. Úgy érzem, befogadott a város, talán ezt bizonyítja az is, hogy búcsúzáskor sokan már úgy teszik fel a kérdést, hogy mikor jövök haza. Jól érzem itt magam.

Cívishír: Budapest és Debrecen után irodát nyitottak 2017-ben Zürichben is. Ez aztán a merész húzás!
Bordás Péter: A legnagyobb építészek, a legnagyobb nevek a szakmában Svájcban dolgoznak, vagy onnan indultak. Önmagamnak szerettem volna bizonyítani, hogy ott is sikeresek lehetünk. Úgy voltam vele, ha a legerősebb mezőnyben is meg tudjuk állni a helyünket, akkor az valóban komoly szakmai elismerés. 2010 óta foglalkoztunk a gondolattal, hogy miként lehetne Svájcban megvetni a lábunkat, és 2017-ben megnyitottunk egy picike műtermet, sőt már megvannak az első építési engedélyek is a terveinkhez.

Cívishír: A svájci igények, gondolom, másak, mint az itthoniak. A svájciaknak semmi sem drága…
Bordás Péter: Ellenkezőleg, minden drága nekik! Ráadásul sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelni. A magánemberek beleszólása nagyon erős abba, hogy például egy társasház megépülhet-e ott, ahova a megrendelő elképzelte. A svájciak igyekeznek ehhez nagyon szakértően hozzáállni, nemcsak beleszólnak ezekbe a kérdésekbe, de vállalják a véleményük jogi felelősségét is. Ha például azt mondják, hogy szerintük ebben és ebben nekik van igazuk, de a végén mégis kiderül, hogy ezzel kárt okoztak, akkor ezt megértik és vállalják is a következményeket. Nem gonoszkodásból szólnak egy építkezés ellen, komoly érveik vannak, így komolyan kell venni őket.

Cívishír: Mi lesz a Bord Stúdió első svájci épülete? 
Bordás Péter: Egy kisebb társasház. Svájcban van egy irányelv, ami a dúsításról szól, és a termőföld védelme a célja. Ez azt jelenti, hogy nem növelik a települések méretét, hanem igyekeznek minden létező területet intenzíven kihasználni. Ezért aztán sokszor extrém helyekre is tervezni, építeni kell, ami nagyon izgalmas feladat.

Cívishír: Mit tanult tőlük elsősorban?
Bordás Péter: Amiben eddig is hittem, hogy nem művészek vagyunk, hanem mérnökök, ott még hatványozottabban igaz. Mondom ezt annak ellenére, hogy a szakmánk egyébként az öt szabadművészet egyike. Svájcban még inkább mérnöknek kell lenni, és ezt próbálom a kollégáimban is minél jobban tudatosítani. Felelősséggel, időt állóan és funkcionalitásban kell gondolkodnunk. Kint megtapasztaltam, hogy néhány fantasztikus épületekben olyan mérnöki munka van, amely nem önmagáért született, hanem van szellemisége, indíttatása, amit következetesen képviselnek is. Ezzel szembesülni szakmailag nekem nagy továbblépést jelentett.

Cívishír: Ki lehet a Bord Stúdió csapatának tagja?
Bordás Péter: Aki valóban csapattag! Akin azt látjuk, hogy be tud illeszkedni, nem magát akarja előtérbe helyezni. Nagyon egoista emberek hozzánk ne jöjjenek, mi a csapatmunkában hiszünk.  

Cívishír: Hogy képzeljük el, a cégnél mindig Bordás Péter a központi figura, ha tervezésről van szó?
Bordás Péter: Olyan értelemben igen, hogy az asztalfőnél én ülök, amikor elkezdünk valamin gondolkozni. Valójában azonban közösen találjuk ki egy épület alaptörténetét, ami köré aztán majd jöhet a terv. Van olyan, hogy csak a történet az enyém, és egy vonalat sem húztam még meg, a kollegák úgy kezdik kidolgozni a részleteket. A debreceni Péterfia Corner például sokkal inkább fűződik a stúdió egyik tulajdonosának, Mezey Tamásnak a nevéhez.

Nem nagyon cserélődnek nálunk a dolgozók, a csapat magja hosszú évek óta együtt van. Szoktam is viccelődni, hogy a cégnél munkaköri leírás a gondolatolvasás. Elvárom mindenkitől, hogy a projektekhez tegye hozzá a saját ötleteit. Szerencsére sokan leraknak elém olyan koncepciókat, amire azt mondom, hogy akár én is csinálhattam volna. Nem lehet az a célom, hogy minden egyes épületnek az első hat vonalát én húzzam meg, mert ez nem a jövőbe mutatna. A tervezés mellett egyébként a stúdió koordinációja is nagy kihívás egy ilyen komplex tervezőirodában. Ez nálunk az én iránymutatásommal ugyan, de szintén csapatban történik. Itt nagy segítségemre van Benke Róbert barátom és Zih Kata kolléganőnk, akik menedzsment szinten koordinálják a stúdió és a tervezőcsapatok munkáját.

Cívishír: Ha viszont a ténylegesen meghúzott vonalakat nézzük, akkor melyik a legkedvesebb a debreceni munkái közül?
Bordás Péter: Nagyon szeretem a legújabbat, a Forest Offices irodaházat, az egy nagyon tudatos munka eredménye. Ami viszont leginkább én vagyok, az mégis csak a Nagyerdei Stadion. Abban nagyon sok mindent bele lehetett tenni, a Le Corbusier-féle Modulortól kezdve azokat a csápokat, amiket imádnak az emberek. Olyan tervet szerettem volna készíteni, amely alapján nemcsak egy stadion épül meg, hanem egy városi területnek, a Nagyerdőnek a rehabilitációja is megvalósul.

Azt hiszem, ez sikerült. Elképesztően jó lesz a Pallagon épülő nemzetközi iskola is, borzasztóan izgulok a Nagyerdei Stradfürdő miatt, mert ilyen még sehol máshol nincs. Debrecenben ez a zseniális, hogy olyan dolgokat lehet csinálni, amilyeneket máshol nem. A híres cívis mentalitás mellett nagyon befogadóak is az emberek. Talán nem véletlen, hogy az első kétsávos körforgalom is ebben a városban épült.

Cívishír: Néztek is nagyot a cívisek, nem értették mi akar ez lenni! Sok baleset történt, mire megtanulták, hogy kell használni…
Bordás Péter: De azóta már mindenhol kétsávos körforgalmat építenek! Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy újszerű dolgokat Debrecenben sokkal könnyebb csinálni, mint bárhol másutt az országban.

Cívishír: Nem is olyan nyakasak ezek a cívisek…
Bordás Péter: Lehet, hogy az új dolgokra mindig nemet mondtak, de azért úgy voltak vele, a Nagytemplom legyen nagy, a Nagyerdőnek sem véletlen lett ez a neve. Lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy a helyiek szeretnék, hogy rangja, presztízse legyen a városnak, és tisztában vannak azzal, hogy ehhez olyan épületek is kellenek, amelyekről az ország más részein is egyből tudja mindenki, hogy az itt van, Debrecenben.

Cívishír: Ha nyugdíjasként majd végigsétál a Nagyerdőn, állandóan a Bord Stúdió tervezte épületekbe botlik. A Bem Park, a stadion, a szabadtéri színpad, a Dóczy Park, a Forest Offices és a pallagi nemzetközi iskola mind az ön és munkatársai keze nyomát viselik. Belegondolt már, hogy 41 éves korára jelentősen hozzájárult a Nagyerdő arculatának átformálásához?
Bordás Péter: Ebbe így még soha, de talán tudatosan távol is tartom magamtól ezt a gondolatot. Ha azzal lennék elfoglalva, hogy milyen fantasztikus dolgok fűződnek a nevemhez, rossz irányba mennék. Legutóbb valamikor a télen mentem el autóval a stadion mellett, és jó érzés volt látni, hogy belakták a debreceniek, megtelt élettel. Nem azt néztem, hogy mit is építettek a tervem alapján, hanem egyszerűen jól esett, hogy visszaigazolódott az elképzelésem, és igenis használják, tetszik nekik, szeretnek oda kijárni. Ez a legfontosabb, az, hogy én terveztem, ebből a szempontból másodlagos.

Cívishír: További terjeszkedés Svájcon kívül?
Bordás Péter: Nem áll szándékomban ennél többet utazni. Nemzetközi pályázatokon persze elindulunk, például Svájcban egy iskola tervezésére kiírt tenderen, és biztos, hogy a Notre-Dame leégett tetőszerkezetének felújítására is beadjuk majd a pályázatunkat.

Cívishír: Viccel?
Bordás Péter: Dehogy is, komolyan mondom, de vérmes reményeink azért nincsenek. Elképesztően sok, több ezer pályázat érkezik egy ilyen kiírásra, még annak is kicsi az esélye, hogy egyáltalán észrevegyék a pályázatunkat, nem hogy jó helyen is végezzünk. Ennek ellenére érdemes elindulni. Nincs olyan építész, aki ne adná be erre a pályázatát! Ilyenkor ugyanis nem munkát akar nyerni az ember, hanem játszik, kikapcsolódik, a hobbijának él. Ezekből aztán születnek érdekes ötletek, egyik, másik később talán meg is épül. Csak, hogy érthető legyen: egyszer egy külföldi kortárs múzeum terveinek elkészítésére több mint 1700 pályázat érkezett, köztük a mienk is. Ennyi pályázatot elbírálni sem lehet. A zsűri az első körben úgy tudott szűrni, hogy azokat a terveket, amelyek a meglévő épület jobb oldalára képzelték el az új szárnyat, továbbjutatta, azokat, amelyek a bal oldalára, az első körben kizárta. Ha szerencsés vagy, versenyben maradsz, ha nem, hiába csináltál nagyszerű tervet, kiestél.

Cívishír: Közben eszébe jutott, mit is kellene lebontani?
Bordás Péter: Talán az Aranybika új szárnyát, az nagyon nem illik oda. Nem lenne rossz, ha eltűnne onnan, de borzasztóan nehéz feladat. Volt is erre egy elképzelésünk, de végül dugába dőlt. Egy olyan házat, szállodarészt álmodtunk meg, amely úgy nézett volna ki, mintha egy lepel takarná. Az Aranybika ugye sose fejeződött be, ez egy erős mítosz a városban. Ha pusztán megépítenénk a tükörképét a régi épületnek, ezt a mítoszt lerombolnánk. A lepellel viszont azt a sejtelmes érzést adná az új szárny, mintha alatta a soha meg nem épült Aranybika-rész lenne. Izgalmas gondolat volt, amely a régi történetet nem megölné, hanem még jobban életre keltené. Sokszor előfordul azonban, hogy van egy remek ötlet, de a valóságban kivitelezhetetlen, ilyen volt ez is, de mint ötletet, nagyon szeretjük ma is.  

Takács Tibor

Névjegy

Bordás Péter okleveles építészmérnök, a Bord Építész Stúdió tulajdonosa. 1978-ban született Jászberényben, 18 éves koráig Jászárokszálláson élt. Diplomáját a budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Másodévesen már egyik egyetemi tanára mellett dolgozott, harmadévesen pedig főállásban Zoboki Gábor Ybl-díjas építésznél vállalt munkát, ahol részt vett többek közt a budapesti Művészetek Palotájának tervezésében is. A Bord Építész Stúdiót 2006-ban alapította meg. Felesége, Pém Ildikó szintén okleveles építészmérnök, a cég kommunikációs vezetője. Három gyermekük van. Kincső tizenhárom, Tünde tizenegy, Marci pedig ötéves.  

Galéria

Bordás PéterBord Stúdió

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.