Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Részegségből halál: Debrecenben folytatódik a gyilkosok pere

| 2019. 03. 15. | 11:29:00
Négyen napi 8-10 litert bort fogyasztottak el.
Részegségből halál: Debrecenben folytatódik a gyilkosok pere
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A bíróság által megállapított tényállás szerint, Sz.Zsolt elsőrendű vádlott albérlőként költözött be a sértett nyíregyházi lakásába, míg másodrendű rendű vádlott a sértett gyermekkori barátja volt. 2015 májusában a vádlottak és a sértett napközben több liter bort fogyasztottak, majd Sz. Zsolt a sértett élettársát ököllel arcon ütötte, aki hanyatt esett. Amikor felállt, a másodrendű vádlott szintén bántalmazta. A sértett látva, hogy a vádlottak az élettársát bántalmazzák, védelmére kelt, ekkor a vádlottak őt többször ököllel megütötték, és amikor a földre került rugdosták, különösen a fejét, mellkasát, nyakát. Időközben a sértett élettársa a fürdőszobába menekült, bezárkózott és telefonon értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és a vádlottakat őrizetbe vették. A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy az orvosi ellátás ellenére rövid időn belül meghalt. 

Ítélet első fokon

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék tavaly nyáron Sz. Zsolt vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette, társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt

20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Feltételes szabadságra nem bocsátható. Sz. S. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette, társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt

12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett. A vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

További híreink
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem jött be a konyári rabló terve
Nem jött be a konyári rabló terve
Pechére érkezett egy motoros rendőr.
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Hirdetés
Az olimpiai bajnok nem ül be a Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be a Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A berettyóújfalui tűzoltók küzdenek a lángokkal.
Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Megdőlt az ötvenéves országos hajnali hidegrekord.
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés