Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajdúszoboszlót is érinti a Tour de Hongrie

| 2018. 08. 05. | 19:58:00
A körverseny 195 országban lesz látható.
Hajdúszoboszlót is érinti a Tour de Hongrie
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A szervezők vasárnapi közleménye szerint ez a kimagasló szám az Amaury Sport Organisationnel (ASO) folyó együttműködésnek köszönhető, amely a többi között a Tour de France-ot és a Dakar-ralit is rendezi.

„Ez a siker minden előzetes várakozásunkat túlszárnyalja” – idézte a kommüniké Eisenkrammer Károlyt.

A Tour de Hongrie főszervezője hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt eseményként kezeli a viadalt, sportértéke mellett a turizmus fellendítésére gyakorolt hatása miatt is.

– Támogatóink két fontos elvárást fogalmaztak meg: az egyik az, hogy a Tour de Hongrie 2018-ban már első kategóriás versenyként szerepeljen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség naptárában, így minden eddiginél erősebb mezőny érkezik Magyarországra, illetve az esemény bekerüljön az Eurosport programjába – fejtette ki.

A közlemény kiemelte, az adás nemzetközi koprodukcióban készül magyar, spanyol, holland, francia és szlovén szakemberek segítségével, összesen csaknem száz fős televíziós stáb dolgozik majd a versenyen.

A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetít élőben, emellett az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők, s először lesz látható napi egyórás összefoglaló a viadalról az Eurosport2 csatornán.

A 2018-as Tour de Hongrie útvonala:
  • Prológ: egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.
  • 1. szakasz: Balatonalmádi-Keszthely, 160 km, augusztus 15.
  • 2. szakasz: Velence-Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.
  • 3. szakasz: Cegléd-Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.
  • 4. szakasz: Karcag-Miskolc, 178 km, augusztus 18.
  • 5. szakasz: Kazincbarcika-Kazincbarcika, 127 km, augusztus 19.
További híreink
Táncra perdültek a debreceniek
Táncra perdültek a debreceniek
Villámcsődület a város főterén.
Tárkányi: újranyitjuk a 106-os vasútvonalat
Tárkányi: újranyitjuk a 106-os vasútvonalat
Azt ígéri, rövid időn belül újra használhatják az utasok.
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Újabb debreceni utak aszfaltozása kezdődött
Újabb debreceni utak aszfaltozása kezdődött
Teljes burkolatcserét végeznek.
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.
14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
Építkeznek a debreceni csomópontban.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
A tárlat június 13-ig látogatható a közösségi házban.
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
A közcsatornába vélhetően olyan anyag kerül, amely jogszabályba ütközik – közölte a Debreceni Vízmű Zrt.
Változik a parkolási rend Debrecenben
Változik a parkolási rend Debrecenben
Május 1-jén nem mindenhol kell fizetni.
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Május 1-jén ismét felbőgnek a motorok.
Jégkorong-vb: nem lesz debreceni résztvevő
Jégkorong-vb: nem lesz debreceni résztvevő
Mihalik Gergő kikerült a keretből.
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
A DVSE továbbra is veretlen.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Sárrét Íze: hagyományok, közösség Nagyrábén
Sárrét Íze: hagyományok, közösség Nagyrábén
Sárréti gasztronómia és hagyományőrző csoportok találkozása a fesztiválon.
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
A középkor a témája a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő előadásának.
Tűzoltónap és látványos bemutatók Hajdúszoboszlón
Tűzoltónap és látványos bemutatók Hajdúszoboszlón
Szeretettel várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
Felszállás Debrecenben a Richter cirkusz repülőjére
Felszállás Debrecenben a Richter cirkusz repülőjére
A városban úgy vitte világ körüli útra a közönséget a Magyar Nemzeti Cirkusz, hogy közben nevetni és szorítani is kellett.
Boros kihívás Mádon: nagy buli készül
Boros kihívás Mádon: nagy buli készül
Mád Wine Challenge: bor, túra, kaland.
Fellépnél a Campus Fesztiválon?
Fellépnél a Campus Fesztiválon?
Cívis Talent – Rocksuli Tehetségkutató: most mutasd meg!
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Kezdődik a 100. strandszezon Hajdúszoboszlón.
Visszatérnek a közönség kedvencei Debrecenbe
Visszatérnek a közönség kedvencei Debrecenbe
Világsztárok, halálkerék és cirkuszi csodák várják a nézőket a Magyar Nemzeti Cirkusz új műsorában.
Alkoholisták, drogfüggők Debrecenben, őszintén
Alkoholisták, drogfüggők Debrecenben, őszintén
Bárki részt vehet az önsegítő csoportok gyűlésein.
Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Helyi termelők kínálják áruikat.
Hirdetés
Hirdetés
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Táncra perdültek a debreceniek
Táncra perdültek a debreceniek
Villámcsődület a város főterén.
Hirdetés
Hirdetés
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Május 1-jén ismét felbőgnek a motorok.
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Gazdaság
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Támogatott tartalom
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés