Kezdődik! Pompás show és a magyar-brazil vezeti fel a debreceni vb-t!
Eljött a nagy nap: beindul a kézilabdás nagyüzem Debrecenben: a Főnix Csarnokban és a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban megkezdődik a XXI. női junior kézilabda-világbajnokság, színpompás megnyitóval, sztárfellépővel és az éremesélyes magyar csapat mérkőzésével.
„Bármi megtörténhet!” – szól a junior világbajnokság mottója, nem véletlenül, hiszen számos válogatott érkezik éremeséllyel a cívisvárosba, hogy aztán két héten keresztül folyjon a küzdelem a trónért, a világelsőségért.
A vasárnapi megnyitóünnepség 16 órakor kezdődik,
benne táncos produkciókkal és a csapatzászlók bevonulásával, majd színpadra lép a vb sztárfellépője, a horvát 2CELLOS. A két horvát fiatal tehetség, Luka Sulic és Stjepan Hauser figyelme középpontjában mindig is az élő muzsikálás állt, népszerű slágerekkel kápráztatják el közönségüket csellóra hangszerelve. A duó többek között a 2018-as Real Madrid-Liverpool labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőn is fellépett.
A megnyitót a magyar-brazil találkozó követi, amelyen a mieink első lépéseiket tehetik meg a hőn áhított dobogó felé.
Golovin Vlagyimir csapatának, soraiban többek között két debrecenivel, Tóvizi Petrával és Pénzes Laurával, jó esélye van az éremszerzésre, hiszen az együttes a 2015-ös ifjúsági Eb-n bronzérmes, a 2016-os vb-n korosztályában mindössze egy vereséggel 5., a tavalyi junior Eb-n pedig a 4. helyen végzett. A történelmi előjelek is kedvezőek: a 2001-es magyarországi junior vb-n a magyar válogatott ezüstérmet szerzett, a 2009-es, szintén hazánkban rendezett U19-es Eb-n pedig szintén döntőt játszhatott a csapat – előbbi garnitúra soraiban Görbicz Anitával, Vérten Orsolyával, az utóbbi keret tagjaként pedig Kovacsics Anikóval, vagy éppen Zácsik Szandrával. Hasonló eredménnyel alighanem kiegyeznénk ezúttal is.
A jegyárak
A július 1-jei Főnix Csarnokbeli programra, azaz a megnyitó-ünnepségre és a magyar-brazil nyitómérkőzésre 3000 forintos áron válthatók a belépők, a július 14-i helyosztókra (7. helyért, 5. helyért, bronzmérkőzés, döntő) pedig 1000 forintba kerülnek a jegyek.
Valamennyi további versenynapra a belépők ára 500 forint.
A megnyitóra (július 1.) 6 éves kor alatt a belépés ingyenes, a többi napon 14 éven aluli gyermekek számára igazolvány felmutatásával ingyenes belépés. Minden belépőjegy mellé egy pohár sör vagy üdítő jár ajándékba!