Hirdetés

Ambrus Attila: a szobámban ültem és meztelenül vártam, hogy megszáradjanak a ruháim

Cívishír

2018.02.23. 22:07

Ambrus Attila: a szobámban ültem és meztelenül vártam, hogy megszáradjanak a ruháim
„Azt hittem, szabaddá válhatok, miközben a pénz rabjává lettem” (Fotó: Facebook)

De mit fogadott meg ez az ember, ami kapcsán a saját kezeit is levágná?

Hirdetés

A „Viszkis rablóként” hírhedtté vált egykori jégkorongozó beszélt magáról és az általa látott világról szerdán a debreceni Lovardában. Egy kasszasikerré vált élet idézőjeles mozaikjaival a nyomában.

1. Dolgozok én, csókolom

„Háromszáz embert zártam be különböző helyekre, sokszor vécébe. Piszok gáz. Én sem örülnék, ha nyolcadmagammal bezárnának egy budiba és nem tudnám, nem tol-e bele a fickó egy tárat az ajtóba. Emlékezzenek a móri vérengzésre. (Nyolc embert mészároltak le egy bankfiókban 2002 májusában – a szerk.) De két esetben még a saját mércémet is túlléptem. Egyszer egy hölgynek megragadtam a haját, amikor ki akart szaladni mellettem, ezért a mai napig szégyellem magam. A másik esetben egy nő megnyomta a pánikgombot, csak úgy visszhangzott a tízemeletes panelek között. Hiába kértem, hogy kapcsolja ki azt a kurva riasztót, nem volt rá hajlandó. Kérdezi, miért nem megyek el dolgozni? Csókolom, éppen dolgozom, mondom én. Aztán belöktem egy szekrénybe. Sosem bocsátotta meg. Pedig többször bocsánatot kértem tőle a bíróságon… Tavaly találkoztam vele Visegrádon, imádkozik azért, hogy a pokolba kerüljek. Higgyjék el, az éremnek nem csak két oldala van. Hanem éle is. Ha valaki azt hiszi, milyen menő bankot rabolni, gondoljon arra, mi lenne, ha innen kilépve fegyvert nyomnának a halántékához?” 

2. Pávatoll a Megváltó mellett

„Egy olyan pici erdélyi faluból, Csíkszentlélekről jöttem, ahol még temető sem volt. A szüleim elég érdekes házasságban éltek. Anyámnak volt tíz férje, én voltam az első alom. Másfél éves voltam, amikor fényt kapott, úgy érezte, túl sokat sírok, vagy nem tudom, mi az isten problémája volt velem. A lényeg, hogy mama lelépett. Apám lefizette a fél falut, hogy őneki ítéljenek, hogy minek, azt nem tudom, mert ezzel letudta a nevelést. Nekem addig volt szerencsém, míg élt a nagymamám. Az ő korai halála után, bár addig is loptam, vittem mindent, ami nem volt lebetonozva. Nyolcévesen kitiltottak a templomból, mert megittam a pap miseborát, megettem az ostyát. A plébános páváinak tollát kihúzgáltam és egy lejért árultam a faluban. Vízkeresztkor azonban az atya végigjárta a házakat és meglátta a tollakat a Jézus-képek mellett. Honnan van? Az Ambrus-gyerektől vettük. Akkor nekem ott lefőtt a kávé.”

3. Mi tartotta benne a lelket a sitten?

„Meg akartam felelni azoknak, akik kintről segítettek. De a mérföldkő apám volt. A haláláról 2002-ben, odabent értesültem. Nyolc éves voltam, amikor azt mondta, fiam, a börtönben fogsz megrohadni. Megérintett a felismerés, hogy amikor meghalt, tulajdonképpen igaza lett. Miért mondta már ezt akkor? Ha lát valahol, bár tartok tőle, hogy nem, nem szeretném hogy igaza legyen! Nagyon kemény ember volt az apám, mindig szarrá vert. Engem minden héten agyonvertek. Volt, hogy hónapokig nem mertem levetkőzni a csapattársaim előtt. Nadrágszíjtól kezdve kalapácsig, mindennel szétütött. A nagyapám is verte őt, ez ilyen kontinuitás volt az életében. Azt gondolta, ez pedagógiai módszer. Én tudom: nem működik.”

4. Kezeket fel…

„Egy betöréses lopás miatt tizenévesen javítóintézetbe kerültem. Ott láttam először hullát, mellőlem dobták ki az emeletről a srácot, szétment a feje. Nekem csak a kezemet szúrták át. Hatszáz román között magyarként létezni nem volt egyszerű, ráadásul egy kukkot nem beszéltem a nyelvükön. Bekerülve kaptam egy tízkilós csomagot, mire felértem a hálókörletbe, már csak egyetlen lekváros konzerv volt belőle. Csak ezt hoztad nekem, barátom, kérdezte a szobafelelős? Akkora sallert kaptam, hogy a beton adta a másikat. A reggeli mosakodásnál három percünk volt tisztálkodni, akinél a sípszó után egy csepp víz is lefolyt, szarrá verték. Mi a kukoricát is futólépésben szedtük, ütöttek-vertek, nem csak engem, a románokat is. Bűnözőképző volt, mint minden börtön. Nem lehet moralizálni, érdemi vitákat folytatni, egy a lényeg, hogy a kezedet minél hamarabb tedd fel, különben szétütnek, szétaláznak. Az van a legmagasabb polcon, akinek a legkeményebb a keze. Később, a katonaságnál másfél éven keresztül munkatáborban dolgoztam, csákánnyal, lapáttal építettem a román szocializmust.”

5. Pálfordulás

„Nagyon sokáig az egész világot hibáztattam. Harmincvalahány éves koromig az volt a problémám, hogy anyám elhagyott, apám alkoholista volt, nagyanyám korán meghalt, a bűntársam feldobott, a börtönben szívták a vérem, az összes csajom a pénzemet akarta. Mindig volt valami, ami miatt megkaptam saját magamtól az önigazolást. Aztán ráébredtem, akkor tudom ezt elengedni, ha önmagamat elfogadom. Ez a legnehezebb az életben. Elfogadni, hogy nem nőttél öt centivel nagyobbra. De ha sikerül, úgy képes vagy ezt megtenni a szerelmeddel, a barátoddal, a szomszédoddal, mindenkivel. Ez a konklúziója a történetemnek. Az ember lázadjon, de utána váljon képessé belátni a korlátait. Egy-két dolog van még a bakancslistámon, de alapvetően nincs bennem hiányérzet.” 

6. Boldogság

„1988-ban szürreális körülmények között, egy vasúti kocsi aljára felkapaszkodva jöttem át a román-magyar határon. Előtte gyerekfejjel voltam Budapesten sportolóként, Csehszlovákiába mentünk. Én akkor azt láttam, hogy a Keleti-pályaudvaron ég a villany. Van világítás! És csoki a restiben! Romániában az sem volt. Sem áram. Ahogy egyes időszakokban hetente csak egyszer folyt melegvíz. Az átszökésem után szembesültem azzal, hogy itt lebüdösrománoznak, miközben odaát a románok bozgornak, vagyis hazátlannak neveztek. Pedig nem tehetek se Trianonról, se az erdélyi fejedelemségről. Újpesten aztán a hokicsapat révén olyan közösség vett körül, ahol boldog ember voltam. Befogadtak. Ruhát kaptam tőlük! Egy inggel és egy nadrággal érkeztem, nem volt mit felvennem. Hétvégénként a szobámban ültem és meztelenül vártam, hogy megszáradjanak a ruháim.” 

7. Hiszekegy

„Elsősorban azért vagyok itt, hogy elmondjam, mindig van újrakezdés. Mindenkinek jár egy esély. Minden mélységből fel lehet állni kellő akarattal, szorgalommal, alázattal. A lehetőséggel élni kell, nem visszaélni. Szeretek álmodozni, ideialista vagyok. Hat éve vagyok kint, azt szoktam mondani, öt év múlva valószínűleg az enyém lesz a Zsolnay-gyár. Lehet, hogy nem jön össze, de középszerűnek lenni nincs értelme. Hiszek abban, hogy ha az ember csinál valamit, azt száz százalékkal tegye, mert anélkül nem megy előre semmi.”

8. Epizódok egy bankrabló életéből

„Volt egy unokatestvérem is bűntársam, csak ő pszichésen nem bírta. A harmadik bankrablásnál elájult. Vettem elő a fegyvert, mire bekómált. Szerencsém volt, a gyanútlan biztonsági őr az összecsukló unokatestvéremmel volt elfoglalva, próbálta helyre pofozni. Nem vette észre, ahogy visszacsúsztatom a tokba a fegyverem.”

„Abban az időben bementem egy postára, és kiraboltam (a kilencvenes éveket írjuk – a szerk.). Ha az alkalmazott meg is nyomta a riasztót, az csak a posta központjában, a diszpécsernél csöngött, aki visszahívta az adott postahivatalt. Hátha csak téves jelzés, nehogy feleslegesen küldjék ki a rendőröket. Többször hallottam csöngeni a telefont rablás közben. Így azonban mindig hét-nyolc perces fáziskésésben voltak. Mára nagyon sokat javult a biztonság, hála a bankoknak, a rendőrségnek és nekem.” 

„Rájöttem, bankot rabolni akkoriban kurvára kifizetődő, mert mindenki hülye. 1995-ban kipucoltam az Ó utcai utazási irodát. Bezártam a hölgyeket és arra is odafigyeltem, hogy rendet hagyjak magam után, mert a rend fontos… Kifelé menet azonban megszólalt egy csomó rendőrségi sziréna, az utca elejét és végét lezárták. Látom, egy motoros rendőr oda tart, ahonnan én jövök ki. Kész, ennyi volt a karrier, sitt. Biztos úr, valami baj van? Riasztást kaptak, válaszolja. Azonban, amikor megkötötték a szerződést az utazási irodával, rosszul írták fel a címet. Ó utca huszonhat helyett huszonnyolcat írtak… A rendőrök ezerrel berongyoltak a szomszédos, csomó üzletnek helyet adó udvarba, miközben én kisétáltam a kordonból.”

„Kapzsi lettem. Egyszer délután háromkor kipucoltunk egy békásmegyeri OTP-ét, mire a bűntűrsam: kurva nagy flash lenne most rögtön kirabolni a kelenföldi kispostát! Gabi, itt van tíz és fél millió forint, ha jól beosztjuk, két hónapra elég! Mégis hagytam magamat rábeszélni. A postáskisasszonyokat a szokásos forgatókönyv szerint bezártam a vécébe, de sikerült kinyitniuk az ablakot és kiabálni kezdtek. Ezt hallva két vasutas utánunk rohant! Egy szabadidős rendőr szolgálatba helyezte magát és szintén bekapcsolódott! De piszok szerencsénk volt, mert a vasutasokra hitte azt, hogy bankrablók! Leteperte őket, mire pedig a dolog tisztázódott, mi leléptünk.” (1997. március 10. – a szerk.)

9. 

„Szeretem a letisztult formákat. A fémes színeket, az ezüstöt, az aranyat. A minimalista stílus áll hozzám közel. Viszont ha ilyen jellegű kerámiákat készítenék, nem tudnám befizetni a sárga csekkjeimet.”  

10. Kezeket le…

„A pénzen sikert tudtam vásárolni. Azt hittem, így szabaddá válhatok, miközben a pénz rabjává lettem. Megvehettem azokat gyermeteg dolgokat, amelyekről azt gondoltam, szükségem van rájuk. Sportautók, egzotikus, mégis gyorsan unalmassá váló utazások, táncoslányok… Imádtam kupiba járni, egy időben bérletem volt a bőr- és nemibeteg gondozóba. Elég rendesen toltam az ipart, aki a környezetemben volt és mozgott, arra rácuppantam. Rengeteg ostobaságra költöttem el pénzt. Az ember azt hiszi, a pénzen keresztül lesz valaki, pedig az értékek mindenkinek a szívében, lelkében vannak. Ezt nagyon nehéz elmagyarázni egy mai fiatalnak.

Ráadásul én beteg ember voltam: játékfüggő. A legelső alkalommal, amikor 1990-ben bementem a Gresham Kaszinóba kétszáz márkával, háromezer-nyolcszázzal jöttem ki. A szűzkéz szerencséje, én meg azt hittem, ez a sztenderd, innentől kezdve ez fog működni. Bármilyen vállalkozásom volt, a bevételt elhordtam a kaszinókba. Ahová csak jártam, mindegyikben volt hitelem kétmillió forintig, korlátlan piafogyasztással. Volt este, amikor hét üveg whiskey-t ittak meg a számlámra a cimborák, a pincérek, a biztonsági őrök. A tulajok meg tudták, vagyok annyira pöcs, hogy visszaviszem a lóvét. Nem egyszer, nem kétszer hagytam ott az órámat, a kocsimat. Nőt nem, bár lehet, némelyiket jobb lett volna. Ma már tudom, a kaszinó annak való, akinek nincs ki az összes kereke. A börtönben megfogadtam, ha bármelyikbe bemegyek, mindkét kezemet levágom.”

11. Minden megvehető?

„Tizenhárom évet ültem magyar, kettő évet román zsiványok között. Nincs betyárbecsület a börtönben, felejtsék el. Egyetlen, ami van: az opportunizmus, az érdek. Mindenki mindent elad. Őszinte barátság? Ha valaki netán börtönbe kerül, szeretném, ha nem felejtené el, hogy ott csak az önös érdekek vannak. Barátság csak az óvodában és a lövészárokban köttetik. Negyven év felett pedig eleve nincs barátságfelvétel!

Amikor egy menekülésnél harmincat lőttem egy zárba, rám fogták, hogy a rendőrökre akartam lőni. Életfogytiglan fenyegetett. A sors fintora, hogy volt egy korrupt ember a rendszerben. Ennek a piszok magas pozícióban lévő embernek kellett fizessek bizonyos összeget, hogy leszedjék rólam azt a büntetőeljárást. Ment az információ, mondták, hogy egymillió forintért ejtik. Az illetőt valahonnan politikai okokból kirúgták, ezért bosszúból minden ügyből pénzt csinált. A beszélőn üzentem két ismerősömnek, hová küldjék az általuk összeadott pénzt. Ahogy megtörtént, másnap hozták a megszüntető határozatot. Azért beszélek erről, mert már elévült.”

Ratalics László

Közben A Viszkis című, Antal Nimród rendezte, novemberben bemutatott akciófilm már 400 ezres nézettségnél jár. Ennyi idő alatt ez rekord az elmúlt évtizedek magyar filmjeit tekintve. 
DebrecenLovardaAmbrus AttilaViszkis

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

.