Jóvátétel miatt nem megy bíróságra a derecskei targoncavezető

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség eredményes közvetítői eljárás után megszüntette az eljárást azzal a férfival szemben, aki miatt megsérült egy munkavállaló.
Az ügyészségi határozat szerint a gyanúsított egy derecskei építkezési cégnél dolgozik targoncavezetőként. A férfi rendelkezik a szükséges kezelői jogosítvánnyal és munkavédelmi oktatásban is részesült. 2022. november 29-én kora délután a társaságnál gépi forgácsolóként dolgozó sértett a telephelyen található üzemcsarnokban gyalogosan közlekedett a műhelyvezetővel együtt, a csarnokban felfestéssel jelzett közlekedési útvonalon belül. Miközben beszélgettek, rövid időre megálltak. A gyanúsított által vezetett targonca ekkor épp hátrafele közlekedett, és elsodorta a sértettet.
A férfi az ütközés miatt elesett, a targonca kereke pedig megnyomta a jobb bokáját, ami miatt a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A gyanúsított a cselekményével megszegte a vonatkozó munkavédelmi és közlekedési szabályokat, és az emelőgép figyelmeztető hangjelzéseit sem alkalmazta – olvasható a főügyészség szeptember 14-i közlésében. A férfi cselekménye foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megállapítására alkalmas. A gyanúsítottként kihallgatott targoncavezető teljes körű beismerő vallomást tett és kezdeményezésére, valamint a sértett hozzájárulásával a Berettyóújfalui Járási Ügyészség felfüggesztette az eljárást, és az ügyet közvetítői eljárásra utalta. Ennek során a két férfi megállapodást kötött, melyben a gyanúsított sajnálatát fejezte ki, bocsánatot kért és további jóvátételt vállalt, amit a sértett férfi elfogadott.






























