Két- és négylábúak is megmérettek a hajdúszoboszlói kiképzőbázison

Július végén a hajdúszoboszlói kiképzőbázison az úgynevezett romvárosban nyomkövetés, területkeresés, romkutatás volt a feladata csaknem negyven, mindezekből vizsgára is készülő kutyának. A nemzetközi táborban nemcsak a kutyák mentális és fizikai ereje, fegyelme és tudása vizsgázott, hanem velük együtt a gazdáik is nap mint nap próbatételre kényszerültek – tudatta a katasztrófavédelem augusztus 10-én.
Bár a kényszer talán erős kifejezés, hiszen itt voltaképpen nem állatok és kiképzőik találkoztak, hanem olyan családok, amelyeknek teljes jogú tagjai a kutyák is.
– Leczki Saroltának, a tábor főszervezőjének az általa vezetett Kutyák Határok Nélkül Egyesület épp úgy a szíve csücske, mint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mentőkutyás Szolgálata. Többszörös világbajnokok nevelőjeként, az egyesület vezetőjeként és hivatásos tűzoltóként is csakis a szenvedély a motorja. Ehhez pedig kiváló tettestársakat talál a kutyákban. Is – írták.


















