Davis Kupa-kerettagot igazolt a Hajdúszoboszlói Sportegyesület

A Hajdúszoboszlói Sportegyesületben folytatja pályafutását a teniszező Fajta Péter, aki így Bondár Anna és Marozsán Fábián klubtársa lesz.
A klub közlése szerint a 21 éves játékos minél hamarabb szeretne eljutni a top 200-ba, majd bekerülni a világ legjobb teniszezői közé.
Tumbász József, a HSE szakosztályvezetője kiemelte Pataki Márk szakmai vezető szerepét, azt, hogy ő mindhárom játékost jól ismeri és tudja, mennyi potenciál van bennük. Többek között ezért sem volt kérdés, hogy leigazolták a Davis Kupa-kerettag Fajta Pétert is – olvasható az augusztus 11-i tájékoztatásban. A közlemény kitér arra is, hogy Czeglédi Gyula polgármester kiemelkedőnek nevezte az egyesületnél folyó szakmai munkát, és úgy fogalmazott: fiatal, népszerű és sikeréhes játékosok kerültek Hajdúszoboszlóra, akik ország- és világszerte viszik a fürdőváros jó hírét.






























