A 66 éves téglási ismét elképesztő teljesítményre volt képes
A Kaposvár melletti Deseda tó körül rendezték meg azt az ultrafutóversenyt, amelynek a leghosszabb számában 252 kilométert kellett futni. Azért ennyit, mert ez felel meg hatszoros maratoni távnak. Ebbe nevezett be a téglási Nagykéri György, akinek a fergeteges teljesítményét már többször megénekeltük a Cívishíren.
Hősünk mindenféle komolyabb sportmúlt nélkül, negyven évnyi dohányzás után, 55 éves korábban kezdett el futni a téglási sportpályán, és tizenegy év alatt a Magyarország egyik legjobb ultrafutójává vált. Mi genetikai csodának tartjuk ezt, hiszen az ultrafutás – azon túl, hogy szellemileg és lelkileg is rendkívüli próbatételt jelent – fizikailag is roppant megterhelő. Érzékeltetésül: a legtöbbünk 35 fokos melegben, tűző napon egy kilométernyi futást sem vállalna…
György korábban elmondta, hogy első célja a maraton teljesítése volt, minél jobb idővel, koránál fogva azonban három és fél óránál beljebb nem tudott kerülni a 42 195 méter távú klasszikus futóversenyen. Ekkor döntött úgy, hogy ultrafutónak áll, mégpedig annak a reményében, hogy komoly babérokat arat majd hosszabb távokon. Bejött! Immár minden nagyobb ultrafutóversenyen dobogóesélyes, legyen az 6 órás, 12 órás vagy akár 24 órás futás. Ahogy ő fogalmaz: benne van az első ötvenben Magyarországon, de ahogy nő a táv, úgy tör egyre feljebb, 200 kilométer fölött már a legjobb öt-hat magyar ultrafutó között tartják számon.
A hetvenes években árvíztározónak létesített, Kaposvártól északra fekvő Deseda körül immár kilencedik alkalommal rendezték meg az a viadalt, amely a távját és az idejét tekintve Magyarországon a leghosszabb ultrafutóverseny. A tavat kerékpárút övezi, ezen zajlik a verseny, egy kör mintegy 14 kilométer, azaz Nagykéri György arra vállalkozott, hogy 18-szor futja körbe a Desedát, így jön ki a 252 kilométer. A terep zömében sík, vagy inkább hullámos, két kisebb emelkedővel nehezítve. Mintegy 100 méteres szintkülönbség leküzdése várt a futókra körönként, ami első olvasatra nem tűnhet soknak, ám ha ezt megszorozzuk tizennyolccal, akkor már jelentős.
A teljes távra, vagyis a hat maratonra nevezőknek a kánikulával is meg kellett küzdeniük: a verseny első napján, szombaton 33, vasárnap pedig 34 fokot mutatott a hőmérő. Márpedig egy ultrafutó legnagyobb ellensége nem a táv, hanem a meleg és a napsütés. Különösen Nagykéri György számára, aki egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, neki már egy langyos tavaszi szellő is sok.
A 252 kilométerre 36 órás szintidőt határoztak meg, azaz egy maratonra átlagosan 6 óra jut, ami nem tűnik ördöngősnek négy maratonig
– mondja a téglási futó, utalva arra, hogy az igazán nagy kihívás az utolsó 80-100 kilométer.
„A hatodik maratont lefutni már nem kellemes” – jegyzi meg amikor arról érdeklődünk, hogy mit érez ilyenkor a testében, a lábaiban. „Az eleje könnyű, körülbelül 1 óra 20 perc egy kör. Száz kilométer után azonban hirtelen csökkenni kezd a komfortérzet. A vége már kínszenvedés tud lenni. Jegeltem magam, ahogy tudtam. Ez egy nagyon hosszú utazás, érzelmi hullámvasút, komoly lelki és fizikai próbátétel.”
Egy ekkora távon a futók folyamatosan táplálkoznak, hiszen annyi energiát égetnek, hogy állandóan szükségük van gyorsan felszívódó táplálékra. Olyan zseléket fogyasztanak például, amelyek ilyen cukrokat, omega-3 zsírsavakat és aminosavakra bontott fehérjéket tartalmaznak. A futók ezeket a frissítőpontoknál találják meg, de hat óránként meleg ételt is biztosítanak a szervezők. A mezőnyt sokszor az is megválasztja, hogy kinek miként reagál erre a szervezete, hogy bírja a gyomra. Sokan emiatt adják fel a küzdelmet.
Nagykéri György végül 34 és fél óra futotta le a 252 kilométert, amivel megnyerte a versenyt, immár harmadjára. Idén ráadásul egyedül ért célba ezen a távon, a többiek mind feladták korábban. Azt mondja, a 30 órán belüli idő már jónak számít, ő vélhetően a nagy meleg miatt „csúszott meg”. Többet töltött ugyanis a sátrában, mint azt a verseny előtt tervezte. Egy-egy kör után hosszú perceken át kennie kellett magát krémekkel, nehogy megsüljön a tűző napon, vagy napszúrást kapjon. Kínszenvedés volt például az a kör, amikor a sapkáját bent hagyta –jegyezte meg.
Nagykéri György sokat köszönhet kerékpáros kísérőjének, Komjáthi Lászlónak, az egykori kiváló amatőr és profi ökölvívónak, aki maga is ultrafutóvá avanzsált negyvenen túl.
„Ez még biciklivel is nagy kihívás”
– mondja Nagykéri György, utalva arra, hogy tűző napon 34 órán keresztül biciklizni ugyancsak megterhelő fizikailag és mentálisan.
Ezzel természetesen nincs vége az extrém vállalásoknak György számára, de újra és újra megfogadja, hogy nyáron többé nem vállalkozik ilyesmire. Ősszel rendeznek egy rangos balatoni futást, a MyWay-t, amelynek 240 kilométert az össztávja – ez most izgatja, aztán majd kiderül, hogy vállalja-e. Idén mindenesetre már körbefutotta a Balatont, de az csak 203 kilométer – teszi hozzá. Az októberi 24 órás versenyre azért menne el, hogy korosztályában, a 65-70 év közöttieknél országos rekordot állítson fel.
„Most 180 km körül van a csúcs, én ennél többet tudok!”
– így Nagykéri György, aki a 60-65 évesek között 200 kilométer fölötti teljesítménnyel még mindig csúcstartó. Hosszabb távú terve, hogy egyszer teljesíti a legendás hatnapos versenyt, szintén a Balatonnál. Egyelőre a több mint félmillió forintos nevezési díj gátolja meg abban, hogy elinduljon…
Cs. Bereczki Attila
