Gyerekkori álmát váltja valóra a püspökladányi villanyszerelő
A Püspökladányban élő fiatalember, Mazsu István eddigi alig több mint háromévtizedes életútját megismerve nyugodtan kijelenthetjük, igencsak célirányosan tette eddig a dolgát, és ez alapján minden bizalma meglehet abban, hogy élete tervét valóra is váltsa. Nos, mi az? Létrehozni a közvilágításban használt lámpatestek, oszlopok, trafók és egyéb tárgyak bemutatóhelyét, múzeumát lakóhelyén. Önnönmagát közösségi oldalán közvilágítási lámpatestgyűjtőnek aposztrofálja. A gyűjteménye alapját adó kis házban és a hozzá tartozó hatalmas kertben összegyűjtött közvilágítási eszközök között beszél a gyűjtőszenvedélyéről. Kiderült, ő valójában villanyszerelő szakmunkás, és hogy a pályaválasztásában mennyire eltökélt volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már óvodás korában eldöntötte, ő bizony villanyszerelő lesz.
– Talán azért, mert a régi közvilágítási lámpák már akkor megfogtak. Volt is kedvencem, az erős sárga fényt adó higanylámpák. Ezeket ma is nagyon szeretem. Az általános iskolában egyértelmű volt, hogy ha továbbtanulok, akkor csak a villanyszerelő szakmát választom majd. Karcagon kezdtem, oda jártam két évig, aztán sajnos ott megszűnt a szakma, viszont én annyira ragaszkodtam a villanyszereléshez, hogy átmentem Debrecenbe, és ott fejeztem be a tanulmányomat. Azóta is villanyszerelőként dolgozom, most egy hajdúszoboszlói cégnél, a hobbim pedig az elektromos felszerelések gyűjtése – beszél a kezdetekről, majd áttér a gyűjteményére. Az első lámpatestet még a karcagi tanulmányai ideje alatt, 2007-ben gyűjtötte be. Mi más lett volna, mint egy nagyméretű, 250 wattos higanygőz lámpa? Ehhez később megfelelő villanyoszlopot is szerzett, azt felállította a kertben, a sorban az utolsóként, és arra szerelte fel becses szerzeményét. A bemutatóhelyébe illeszkedő tárgyakat szerte az országban, bontásokon dolgozó kollégáitól és internetről tud beszerezni, vásárolni. Többségükhöz ingyen jut hozzá, de vannak olyan darabjai is, amelyekért 10-20, sőt 30 ezer forintot is adott már. Lámpatestekkel kezdte, folytatta a közvilágítást szolgáló eszközök és ipari villamossági tárgyak gyűjtésével.
Itt azonban nem állt meg, tovább kezdte bővíteni gyűjteményét, egy retró utcarészletet szeretne kialakítani a portáján. Ennek okán tett szert telefonfülkére, beton virágtartóra, retró játszótéri elemekre, padokra.
Kiépített az udvarán egy szabadvezeték-hálózatot a ’70-es, ’80-as és ’90-es évekbeli lámpatestekkel és oszlopokkal. Gondolatait azonban tovább szőtte azzal, hogy ha megvannak a közvilágítási eszközei, akkor ne a pusztaságban álljanak, hanem annak környezetét is hozzáigazítja. Eddig 225 lámpatestet és mintegy ezer darab villamossági alkatrészt és berendezést gyűjtött össze, de a retró utcarészlethez is nagyon sok minden megvan már. Főleg a gyűjtési szenvedélye elején, amikor még nem volt autója, bizony került érdekes helyzetekbe a lámpák hazajuttatásakor. A méretes közvilágítási lámpákat hol biciklin, hol egy zsákban, vonaton szállította haza. A kalauz nézett nagyot, a zsák ugyanis úgy nézett ki, mintha egy hullát csomagolt volna bele. Ahogy múlik az idő, egyre nehezebb azonban közvilágítási ritkaságokhoz hozzájutni, hiszen a legtöbb helyen már túl vannak az utcai világítás korszerűsítésén. Áramszolgáltatóknál, idősebb embereknél, padlásokon akad még egy-két érdekesség.
A gyűjtemény javarésze Hajdú-Biharból származik, de van olyan darab, amiért Budapestre, vagy éppen Kiskunhalasra kellett elutaznia Istvánnak.
– Igazából már most is szívesen látok bárkit, aki érdeklődik a gyűjteményem iránt. A közösségi oldalamon fel tudja velem venni a kapcsolatot, időpontot egyeztetünk és jöhet. Egyébként szeretném majd hivatalossá is tenni, viszont az rengeteg papírmunka, majd ahogy hozza a sors, mindenképp szeretném, hogy meglegyen – beszél az előtte álló munkákról a gyűjtő, majd kérésünkre egy tárlatvezetést tart a Cívishír olvasóinak.
– Egy régi épületben és annak udvarán tematikusan helyeztem el a gyűjteményem darabjait. A különlegességeket, például fogyasztásmérőket, egyedi lámpákat is láthatják a látogatók. Köztük azokat is, amelyek óvodás koromban világították meg az utcákat. A telket idővel szeretném bővíteni, és ott felállítani egy oszlopsort, amelyen csak olyan lámpák világítanak majd. De kezdjük az épület két helyiségében a gyűjteményem bemutatását. Ahogy belépünk, mérők, táblaműszerek, különböző színű és formájú lámpakapcsolók és dugaljak, biztosítékok, ipari szerelvények, kézi műszerek fogadnak bennünket. A kézi műszereket a villanyszerelők használták, és nagyrészükkel még dolgoznak is annak ellenére, hogy ezt a szakmát is utolérte a digitalizáció. Amit itt látunk, az a '70-es, '80-as évek szerszámkészlete. A helyiség másik oldalán ipari szerelvények vannak, így fázisfigyelő relé, mágneskapcsolók, időrelék, különböző kábelek, fentebb pedig különböző figyelmeztető táblák: „A vezetékes készülék érintése életveszélyes”, „Vigyázz, 380 volt”, „Vigyázz, nagyfeszültség”, „Életveszély”…, tehát minden, ami a villanyszereléshez kapcsolódik – mutatja sorba a kincseit, majd a másik helyiségbe lépünk be, ahol utcai lámpatestek sorakoznak a fal mellett, fölöttük pedig a fotójuk, ahogyan egykoron a villanyoszlopokon helyezték el azokat. Megtudjuk, vannak közöttük agyonhasznált, szó szerint viharvertek, de soha fel nem szereltek is. Egy szekrényben különböző izzók sorakoznak, ezek is a közvilágítást szolgálták évtizedekkel ezelőtt. És megérkeztünk a gyűjtő kedvenceihez, a higanygőzlámpákhoz, amelyekből 50-től 1000 wattosig egész sorozata van. Alatta a nátriumlámpák, és az alatt pedig a tényleg nagyon régi izzószálas lámpák. De a csarnokok, nagy belső terek, sportkomplexumok megvilágítására szolgáló halogénizzó-kollekció is a gyűjtemény része.
– Ez egy vasúti átjáró lesz, még nincs kész, de a sorompó és a pirosan vagy fehéren villogó lámpa már ott van, ezért teljesen úgy néz ki, mint a valóságban – ezt idegenvezetőnk már az udvaron mondja, ahol temérdek érdekességet láthat a látogató. – Szeretnék még a túloldalára is sorompót, mindkét oldalra pedig betonkorlátot is lerakni. Építem a kerti vasutamat is, ennek öt métere már elkészült, de ha befejeztem a munkát, ráülős kisvonaton lehet majd utazni az elmúlt évtizedek letűnt világát idéző környezetben. És itt vagyunk a benzinkútnál, amelynek egyik kútja Berettyóújfaluban, a másik Püspökladányban volt használatban. Ez utóbbit egy illetőtől sikerült megszereznem, ő kerti dísznek állította ki az Áfor kutat. Mellettük régi, utcai villanyszekrények, néhány méterrel odébb pedig a retró játszótér kezdeménye csúszdával és a szaladóhordóval. Ezek szomszédságában az 1994-ben gyártott telefonfülke, immár modern, nyomógombos telefonnal. Mindezt pedig a villanyoszlopokon elhelyezett korabeli lámpák világítják meg. Szeretném minél hamarabb felépíteni ezt a retró világot, de igazából majd, ahogy sikerül, hiszen mindig jönnek új ötletek, és akkor azokba is belevágok. A munkában leginkább csak magamra számíthatok, segítség nem nagyon akad. Hetedik éve csinálom a lámpagyűjtők országos találkozóját. A családomnak tetszik a hobbim, és mondják, most is ugyanazt csinálom, amit gyerekként, csak most már nagyban. Látják, komolyra fordult a gyermekkori álmom.
CH
