Rablás Berettyóújfaluban: őrizetbe vettek két tizenévest

Cipő nélkül sétált be egy fiatal férfi a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra május 4-én este. Nem sokkal korábban a nyílt utcán kirabolták, elvették a pénzét, az öngyújtóját, és még a cipőjét is levetették vele. Elmondása szerint az egyik elkövetőnél egy kalapács volt, a másik pedig egy húsklopfolót szorított a kezében.
A rendőrök a polgárőrökkel közösen a támadók keresésébe kezdtek, majd egy órán belül azonosítottak és elfogtak két helyi fiatalt, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.
A nyomozás adatai szerint a 18 éves fiú többször megrúgta a sértettet, valamint a kalapáccsal is fenyegető mozdulatokat tett felé, mindeközben folyamatosan követelte a nála lévő pénzt. Társa, egy 14 éves fiatal jól láthatóan szorított a kezében egy húsklopfolót, ezzel is erősítve cimboráját. Előszőr a pénzt és az öngyújtót szerezték meg, majd a fiatalabb elkövető még a cipőt is levetette áldozatukkal.
Az ügy pontos felderítése során azonban újabb információra derítettek fényt a bűnügyesek. Kiderült, a sértett a rablás előtt megegyezett későbbi támadóival, hogy valahova betörnek. A két fiatal csak menetközben döntött úgy, hogy elveszik újdonsült társuk értékeit.
Gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkettőjüket őrizetbe vették a nyomozók és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes járásbíróság május 7-én elrendelt.






























