Debreceni balhé egy sörért

Előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség - közölte Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék sajtóreferense.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2024. július 16-án 7 óra körül megjelent egy debreceni boltban, ahol levett a polcról egy doboz sört, majd az itallal a kezében elindult kifelé az üzletből, fizetés nélkül. Az üzlet eladója felszólította a vádlottat arra, hogy a sört fizesse ki, vagy azt adja vissza.
Miután a vádlott ennek nem tett eleget, a sértett a vádlotthoz lépett és megfogta a férfi hátán lévő háti táskát, hogy őt visszatartsa. A nő ekkor ismételten felszólította a vádlottat, hogy adja oda a sört, különben hívja a rendőrséget.
A férfi ekkor az italbolt bejárata előtt az utcán megfordult és nagy erővel megfogta a sértett jobb kezének a kisujját, azt megtekerte, miközben a nőt arcon köpte, majd a sör megtartása érdekében a bal térdével hason rúgta az eladónőt, aki a rúgás következtében nekiesett az üzlet ajtajának.
A vádlott ezután nagy erővel belerúgott a sértett jobb lábába és több alkalommal tenyérrel ráütött a nő fejtetőjére. A bántalmazás közben a sértett a férfitől való félelmében folyamatosan, hangosan segítségért kiabált. A nő meg tudott fordulni, mire a férfi megragadta a sértett copfba fogott haját és az nagy erővel hátra rántotta. A megrémült nő az üzletben lévő egyik pult irányba menekült, ekkor a vádlott a nála lévő sörös dobozt a sértett hátához vágta, ezt követően a férfi távozott az üzletből – fogalmaz a vád.






























