A tőle lopott baltával verte fejbe Hajdúböszörményben

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a helyi férfival szemben, aki meglopta, majd bántalmazta egy ismerősét.
A vád szerint a Hajdúböszörmény külterületén élő, 74 éves sértett január 16-án délelőtt Hajdúböszörményben egy barkácsboltban fűrészlapot vásárolt, majd az otthonához közeli vegyesboltban élelmiszert és háztartási cikkeket vett. Miközben hazafelé tartott, összetalálkozott ismerősével, a vádlottal, aki a házhoz vezető dűlőúton sétált.
Az elkövető látta, hogy a sértett szatyrokkal a kezében tért haza és elhatározta, hogy megszerzi az értékeit. Még aznap délután elment a férfihoz, és a nyitott ajtón át bement a házba. Az épületben magához vett különböző élelmiszereket és használati tárgyat, majd távozás közben, az udvaron lévő fáskamrából elvett egy fűrészt és egy kisfejszét, majd hazaindult.
A sértett a dűlőúton felszólította a férfit, hogy adja vissza értékeit, közben az elkövetőnél lévő két szatyrot is megfogta. A vádlott azért, hogy megtartsa az ellopott dolgokat, többször megrúgta a sértettet, majd az emberi élet kioltására is alkalmas baltával a fejére ütött. Az idős férfi elesett, a vádlott pedig a megszerzett értékekkel elhagyta a helyszínt.
Az elkövető bántalmazása következtében a sértett a fején repesztett, a kezein zúzódásos, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Figyelemmel azonban a bántalmazás módjára és a sérült testtájékra, a vádlott szándéka súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult. A sértettnek a lopással közel 25 ezer forint kára keletkezett, amiből több mint 20 ezer forint megtérült, mert a hajdúböszörményi rendőrök a vagyontárgyak nagy részét lefoglalták, és visszaadták a férfinak.






























