Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hajdúhadházra érkezett a Fidesz országjáró fóruma

| 2021. 10. 19. | 23:06:00
Kovács Zoltán államtitkárt hallhatták a helyiek.
Hajdúhadházra érkezett a Fidesz országjáró fóruma
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A baloldal a kormánynak a magyar emberekkel 2010 óta közösen elért valamennyi eredményét tagadja, és hatalomra kerülése esetén ezeket fel akarja számolni – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár október 19-én, kedden Hajdúhadházon.

A Fidesz-KDNP országjáró fórumának hadházi állomása előtt Kovács Zoltán újságírók előtt hangsúlyozta: a Stop Gyurcsány! Stop Márki-Zay! aláírásgyűjtés célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét: meg kell állítani a múlt visszatérését. Mint mondta, azok, akik 2010-ben elbukva majdnem szakadékba vezették az országot, minden erővel megpróbálnak visszatérni a hatalomba.

Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere közölte: 2010 óta a városban is rengeteg pozitív változás történt, és ennek számos kézzelfogható jele van. Példaként említette, hogy 2010 előtt Hajdúhadház vagyona mindössze 5 milliárd forint volt, idén év végére pedig elérik a 13 milliárdot.

Kiemelte:

Hajdúhadházon jelenleg is zajlik egy több mint egymilliárd forintos útfejlesztési program. Új burkolatot kap a Hunyadi és az Arany János utca, továbbá a Liget út is. Utóbbi befejezését követően egy teljesen új út köti majd össze a katonai bázist a belvárossal. Jövőre további nyolc utcát aszfaltoznak majd le – mondta, hozzátéve, hogy a helyiek közül nagyon sokan pontosan tisztában vannak azzal, hogy a kormány és a városvezetés együttműködésével már eddig is komoly fejlődést hozott a városnak.

„Ki kell állni az eredmények mellett, hogy ezt a munkát közösen folytatni lehessen” – fogalmazott a polgármester.

A fórum kezdetére szinte teljesen megtelt a polgármesteri hivatal díszterme. Bevezetőjében Csáfordi Dénes felidézte, hogy 2010 előtt a településen se használató játszótér, se köztéri parkok, se sportolásra alkalmas közösségi terek nem voltak. A munkanélküliség 25 százalékos volt, amit mára sikerült 10 százalékra lefaragni. Szerinte, aki józanul gondolkodik, az a folytatás mellett van, az építkezéssel szemben pedig mindig a baloldal rombolása áll.

Kovács Zoltán a fórumon a többi között arról beszélt, hogy míg a Gyurcsány-kormány bukásakor mínusz 6,8 százalékos volt a GDP, addig idén jó esély van arra, hogy a hétszázalékos gazdasági növekedést is elérje az ország. Emlékeztetett, hogy 2010-ben 915 ezer munkanélküli volt, az Orbán-kormány pedig azt vállalta, és teljesíti is, hogy a ciklus végére egymillió új munkahelyet teremt. Felidézte, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején háromszorosára emelkedett a gáz ára, az áram pedig kétszer drágább lett a korábbinál. „Ezzel szemben jelenleg Európában Magyarországon a legolcsóbb a gáz, és második legolcsóbb az áram.” – hangsúlyozta. Az államtitkár szerint a baloldal hatalomra jutása esetén eltörölné a rezsicsökkentést, hiszen állandóan a piaci alapú árképzés mellett érvel.

Kovács Zoltán a családtámogatási rendszert Európában egyedülállónak nevezte, és szólt az otthonteremtés széles körben elérhető lehetőségeiről, amelyeket szerinte ugyancsak felszámolna a baloldal. Az államtitkár úgy véli: kormányváltás esetén a jelenlegi ellenzék újra szétszakítaná a nemzetet, és számolni kellene a nemzeti vagyon újbóli kiárusítására is.

További híreink
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Hatalmas ováció kísérte a megható pillanatot.
Leégett egy disznóól Hajdúhadházon
Leégett egy disznóól Hajdúhadházon
Egy melléképület is megsemmisült.
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Az új helyszínen a régi értékek mentén zajlott a város egyik legnagyobb közösségi eseménye.
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hirdetés
Hirdetés
Itt a nyár: 28 fok is lehet
Itt a nyár: 28 fok is lehet
Az átmeneti lehűlés után ismét melegszik majd az idő.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés