Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pusztán Ünnep!: gulyásversenyt és pásztortalálkozót is tartanak a Hortobágyon

| 2021. 07. 13. | 17:59:00
Hídivásárral, díjugrató ás fogathajtó versenyekkel várják a látogatókat augusztusban.
Pusztán Ünnep!: gulyásversenyt és pásztortalálkozót is tartanak a Hortobágyon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hortobágyi hagyományok, a pásztorok földjéhez kapcsolódó nemzeti értékek megélésére várják az érdeklődőket augusztus 20-22. között a Kilenclyukú hídhoz, ahol első alkalommal rendezik meg a Pusztán Ünnep! elnevezésű találkozót – jelentették be a szervezők a július 13-i sajtótájékoztatón.

Debrecen előnyben van a Hortobágy hagyományainak megélésében – mondta a tájékoztatón Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere, hozzátéve, hogy a megyeszékhely, Hortobágy, Hajdúszoboszló és a Tisza-tó 2017 óta közös turisztikai régiót alkot, amit meg kell mutatni az egész országnak. A politikus utalt arra, hogy a járványhelyzet miatt az elmúlt hónapokban számos hagyományos pusztai rendezvény elmaradt, a legrégebbi és legnagyobb nyári találkozót, a lovasnapokat például ezen a hétvégén tartották volna, da a pandémia miatt nem tudták megszervezni. A Pusztán Ünnep! rendezvénysorozatot Debrecen önkormányzata tízmillió forinttal támogatja – jelezte Széles Diána.

Jakab Ádám, Hortobágy polgármestere hozzátette: a programsorozat keretében tartják meg a 129. hídivásárt a Kilenclyukú híd lábánál, a 25. országos gulyásversenyt és pásztortalálkozót a pusztai állatkertben, míg a mátai lovaspályán díjugrató és fogathajtó versenyeket rendeznek.

Medgyesi Gergely, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, a járványidőszakban döbbentek rá igazán, mennyire hiányzik a pusztáról a turisták jelenléte. A Pusztán Ünnep! programjai során ezért mindenből – lovasprogramok, hídivásár, kihajtás, gulyásverseny, pusztai eledelek – kapnak egy kis ízelítőt a három nap alatt a látogatók – fűzte hozzá. Medgyesi Gergely kiemelte a kétnapos gulyásverseny záróakkordját, a közreműködők és a közönség közös csergetését, amellyel idén a hungarikummá vált karikás ostort, a kárpátmedencei magyar pásztorok eszközét ünneplik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Ingyenes rendezvénysorozatot indít a Civil Fórum.
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
„Vidéki mocorgásból” Nők Lapja irodalmi díj.
Hagyomány és közösség Hajdúhadházon
Hagyomány és közösség Hajdúhadházon
Megnyílt a Hajdúhadházi Kézimunka Szakkör idei kiállítása.
Jogszabályi hiányosságok miatt elmarad a vásár
Jogszabályi hiányosságok miatt elmarad a vásár
Hajdúböszörményben 3 ezer embert vártak – hiába.
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Miután letettük a hajszárítót a fürdőben, akkor is színes programokat kínál a város.
Karnevál: Rúzsa Magdi is ingyenes koncertet ad
Karnevál: Rúzsa Magdi is ingyenes koncertet ad
Debrecenbe jön a csillag. De addig is lesz jazz, kiváló borok, konyhai étel- és italremekek.
Késnek a vonatok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Késnek a vonatok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Felborult egy autó a vasúti átjáróban.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
A közfoglalkoztatás nem zsákutca, hanem ugródeszka is lehet, ha jól szervezik – bizonyítja a pocsaji modell.
Időközi: visszavágna a Fidesz Hajdúhadházon
Időközi: visszavágna a Fidesz Hajdúhadházon
Két induló lesz a májusi választáson, amelyet a Mi Hazánk és a TISZA szavazói is eldönthetnek.
47-es főút: két utas kórházba került a baleset után
47-es főút: két utas kórházba került a baleset után
A tetejére borult egy kisodródott autó.
Lecsapott a TEK Hajdúhadházon és Tégláson
Lecsapott a TEK Hajdúhadházon és Tégláson
A dílereknek fegyvere is volt. +Videók a rajtaütésekről.
Új kapuk nyílhatnak Berekböszörményben
Új kapuk nyílhatnak Berekböszörményben
A csonka toronytól a villamosig – történelmi emlékhelyek és modern közlekedés lehetősége villan fel.
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Óriási változáson ment keresztül a hazaival együtt és a város kisgyermekellátása is.
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés