Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hatvanötévesek is jelentkezhetnek az új honvédségi szolgálatra

| 2021. 07. 21. | 14:13:00
A 6 hónapos munka két részből áll.
Hatvanötévesek is jelentkezhetnek az új honvédségi szolgálatra
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új szolgálati formát indít a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter július 21-én. Benkő Tibor elmondta: az önkéntes katonai szolgálatra azon fiatalok jelentkezését várják, akik valamiért csak később kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, valamint azokét is, akik tanulmányaikat befejezték, de nem szereztek végzettséget, szakképzettséget. 

A kiképzés minden megyében elindul majd, ahol legalább 20-an jelentkeznek. Az új típusú katonai szolgálatra azok a 18 és 65 év közötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik megfelelnek az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. A szerződéses katonai alkalmasságihoz képest egyszerűsített vizsgálaton kell megfelelni. Az új szolgálati formát maximum 400 résztvevővel tervezik elindítani, de a jelentkezők száma alapján a későbbiekben még elképzelhető, hogy bővítik a létszámkeretet.

Jelentkezni július 22-től augusztus végéig lehet a toborzóirodákban vagy az onlinetoborzo@mil.hu címen. További információ a honvedelem.hu/oksz oldalon.

További híreink
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Az új helyszínen a régi értékek mentén zajlott a város egyik legnagyobb közösségi eseménye.
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A berettyóújfalui tűzoltók küzdenek a lángokkal.
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
Minimális jegyáremelés mellett forgalomnövekedésre számítanak.
Biharkeresztes: összefogásból születik a majális
Biharkeresztes: összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Hirdetés
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Politikai, jogi és alkotmányos aggályokra hivatkozik a leköszönő miniszterelnök.
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Az új helyszínen a régi értékek mentén zajlott a város egyik legnagyobb közösségi eseménye.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés