Éjjel 2-kor gyújtanak hatezer adag halászlé alá Tiszacsegén

A tavalyi, járványhelyzet miatti kihagyás után július 3-án ismét megrendezik a halászlé fesztivált Tiszacsegén közölte a Tisza-parti halászcsárda tulajdonosa. Nagy Sándor felidézte, hogy 14 évvel ezelőtt a halfogyasztás- és a csegei Tisza-part népszerűsítése érdekében rendezték meg az első halászléfesztivált.
Szalai János, a csárda üzemeltetője azt mondta, ugyanúgy készülnek a szombati fesztiválra, mint a korábbi években: összesen hatezer adag hagyományos és korhely halászlét főznek, pontypatkókat, keszeget és kárászt sütnek, a csárdában pedig olyan különlegességeket is kínálnak, mint halból készült brassói aprópecsenye, babgulyás, töltött káposzta vagy a vargányával töltött harcsa.
Éjjel kettőkor alágyújtanak a csárda mellett elhelyezett üstöknek, hogy szombaton 11 órától kimérhessék a féláron kínált halászlevet az érdeklődőknek
– fűzte hozzá.
Lévai Zoltán, a csegei komp üzemeltetője jelezte: szombaton a komp este 10 óráig közlekedik Tiszacsege és Ároktő között. Elkészült a kishajó-kikötő is, ahol motorcsónakokat is lehet bérelni.
Felhívta a figyelmet a Tisza virágzására: a kérészrajzás megkezdődött és várhatóan még látható lesz a fesztivál napján is. Nagy Sándor beszámolt arról is, hogy a rendezvénytéren – amely a járványügyi előírások szerint látogatható – délelőtt helyi hagyományőrző csoportok lépnek fel, délután pedig ismert művészek – köztük Charlie, Keresztes Ildikó és Vastag Csaba – adnak műsort.
Gál István, Tiszacsege alpolgármestere jelezte: felújították a színpadot és szúnyogirtás is történt.






























