Hirdetés
Fontos vasútfejlesztések fejeződnek be idén Hajdú-Biharban
| 2021. 01. 12. | 13:45:00
Nyár végére a Nyugati pályaudvaron zajló munkák is véget érnek.

Korábban sosem látott összértékű vasúti fejlesztések fejeződnek be az idén Magyarországon, az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházás átadásával válik még versenyképesebbé a hazai vonatközlekedés – mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár január 12-én a 2021-es vasútfejlesztésekről. A sajtótájékoztatón egyebek mellettt elhangzott,
- több mint 100 kilométeren újulnak meg a budapesti elővárosi vonalszakaszok;
- nyár végére befejeződik a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének teljes körű felújítása, és az utascsarnok belső műemléki rekonstrukciója;
- a Keleti pályaudvaron korszerű, akadálymentes utascentrum létesül;
- befejeződik a Püspökladány-Ebes szakasz felújítása;
- az északnyugati gazdasági övezet vasúti megközelítésének javításával Debrecen még vonzóbb célpontja lehet a munkahelyteremtő beruházásoknak.
- a nyári főszezon kezdetére 55 kilométeren villamosítják a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszt, a Tapolca-Keszthely irányú folytatás előkészítése zajlik, középtávú cél a Balaton körbejárhatóságának megteremtése vasúttal.
Az államtitkár szólt arról, az idén folytatódik a járműállomány minőségi cseréje is, akár újabb tíz darabbal bővülhet a MÁV emeletes motorvonatflottája. A 600 ülőhelyes, Stadler KISS típusú járművekből összesen negyven érkezik a tervezett ütemezés szerint 2022 végéig. Az idén állnak először forgalomba a nemzeti vasúttársaság által fejlesztett és gyártott első osztályú IC+ kocsik.
További híreink

Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.

Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.

A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A berettyóújfalui tűzoltók küzdenek a lángokkal.

Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.

Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.

Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.

A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
Minimális jegyáremelés mellett forgalomnövekedésre számítanak.

Biharkeresztes: összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.

Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.

Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.

Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.

Nagy volt a riadalom Berettyóújfaluban
A tűzoltók a Batsányi utcában fojtották el a lángokat.
Hirdetés

Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Hirdetés
Olvasta már?

Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Parlamenti képviselő is volt.

Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
A Zalaegerszeg kikapott otthon.

Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.

Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés























