Hirdetés
Nem adott elsőbbséget a berettyóújfalui sofőr, megsérült egy biciklis
| 2020. 05. 03. | 11:09:00
A férfi elismerte a felelősségét.

Közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Berettyóújfalu Rendőrkapitányság egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a 46 éves férfi személygépkocsival közlekedett január 22-én reggel az Orbán Balázs téren. A sofőr, amikor a Tardy utca kereszteződéséhez ért nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárosnak, és elütötte.
A baleset következtében a biciklivel közlekedő nő elesett és súlyos sérüléseket szenvedett.
A rendőrök később gyanúsítottként hallgatták ki a személyautó vezetőjét, aki elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.
További híreink

Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.

Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.

Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.

Ételfutárt keresnek: letörte a sorompót Debrecenben
A Vértesi úton.

Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.

Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.

Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.

„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.

Dühös volt, ezért megrongált egy autót Nádudvaron
Pénzbüntetésre számíthat.

Nem jött be a konyári rabló terve
Pechére érkezett egy motoros rendőr.

Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.

Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.

Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.

Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.

Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Biharkeresztes: összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.

A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
Minimális jegyáremelés mellett forgalomnövekedésre számítanak.

Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.

Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.

Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.

Nagy volt a riadalom Berettyóújfaluban
A tűzoltók a Batsányi utcában fojtották el a lángokat.

Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
A Hortobágyi madárkórházba szállították.

Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.

Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Hirdetés

Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Megdőlt az ötvenéves országos hajnali hidegrekord.
Hirdetés
Olvasta már?

Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.

Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.

Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.

Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
A debreceniek mellett a berettyóújfaluiak is érdekeltek.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés























