Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megújult a nádudvari piac

| 2020. 05. 08. | 11:00:00
Korszerű körülmények között lehet vásárolni.
Megújult a nádudvari piac
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fedett árusítóhelyeket és padokat alakítottak ki, napelemeket szereltek fel, valamint teljesen megújult a közeli társasházak közötti terület is a Zöld város kialakítása Nádudvaron című projekt keretében összesen 250 millió forintból. Utóbbinál sétányok, járdák, parkolók szépültek meg, növényeket telepítettek, valamint kerékpártárolókat is kialakítottak.  

Az ünnepélyes átadót május 7-én tartották szűk körben, ahol Maczik Erika polgármester részletesen bemutatta a projektet, és köszönetét fejezte ki a munkában résztvevőknek.

Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, ebben a nehéz helyzetben főként azoknak kell segíteni, akiknek a munkahelye veszélybe került. Ehhez kapcsolódóan megemlítette a munkahelysegítő pályázatokat is. 

Bodó Sándor (b), Pajna Zoltán (k) és Maczik Erika (j).

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke pedig a helyi gazdák jelenlétének fontosságát hangsúlyozta. Szerinte a járvány időszakának nagy tanulsága világszerte az, hogy rövidíteni kell az ellátási láncokat, így a megtermelt termék közvetlenül és azonnal a fogyasztóhoz kerülhet. A piac is pontosan ezt a célt szolgálja. 

További híreink
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A berettyóújfalui tűzoltók küzdenek a lángokkal.
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
Minimális jegyáremelés mellett forgalomnövekedésre számítanak.
Biharkeresztes: összefogásból születik a majális
Biharkeresztes: összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Nagy volt a riadalom Berettyóújfaluban
Nagy volt a riadalom Berettyóújfaluban
A tűzoltók a Batsányi utcában fojtották el a lángokat.
Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
A Hortobágyi madárkórházba szállították.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés