Világszínvonalú Debrecen orvosképzése
A világ bármely pontján megállják a helyüket azok az orvosok, akik a Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi elitbe tartozó Általános Orvostudományi Karán sajátítják el a gyógyítás tudományát. Az idén 100 éves debreceni orvosképzés versenyképessége vitathatatlan.
Az orvosi és egészségtudományi képzéseket indító vidéki felsőoktatási intézmények között évek óta stabilan tartja vezető helyét a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A Times Higher Education tavaly nyilvánosságra hozott tematikus ranglistája pedig a világ élvonalába rangsorolta a Debreceni Egyetem orvosképzését. Az ide jelentkező diákok pezsgő egyetemi éveik alatt magas fokú, a jövő változó elvárásaihoz igazodó tudás birtokába juthatnak, mindezt egy hallgatóbarát, modern campuson.
– Az Általános Orvostudományi Kar 2018 szeptemberében induló képzései közül vélhetően az általános orvos szak iránt lesz a legnagyobb érdeklődés, hiszen hagyományosan ez a legnépszerűbb szak. A magyar program mellett 30 éve angol nyelvű orvosképzésünk is van, amellyel az egyetem nemzetközi színvonalon is jelentős szerepet tölt be
– fogalmazott Mátyus László dékán.
A száz éves fennállását idén ünneplő orvostudományi karon olyan szaktekintélyektől tanulhatnak a hallgatók, aki nemzetközi oktatási, klinikai és tudományos tapasztalatokkal rendelkeznek. Az osztatlan általános orvos szak mellett az orvosi diagnosztikai analitikus alapszakra is lehet jelentkezni a karon. A képalkotó diagnosztika és a laboratóriumi analitika az orvos- és egészségtudomány gyorsan fejlődő, nélkülözhetetlen területe. Mesterképzésben klinikai laboratóriumi kutató, táplálkozástudományi, valamint molekuláris biológia szakra jelentkezhetnek a diákok – utóbbi különlegessége, hogy hazánkban csak a Debreceni Egyetemen valósul meg orvostudományi kar gondozásában.
– A kar képzési stratégiájában kulcsfontosságú a jövő kihívásaira való felkészülés és a folyamatos megújulás. A magas szintű elméleti és gyakorlati oktatás színvonalát egyebek mellett az új évezred elvárásaihoz igazodó e-tananyagok bevezetésével és egyre több „skill” laboratórium létrehozásával szeretnénk tovább emelni
– tette hozzá a professzor.
A klinikai tárgyak oktatásában Debrecenben kiemelt szerepe van Klinikai Központnak, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház pedig a tavalyi integrációnak köszönhetően új távlatokat nyit, és páratlan lehetőséget biztosíthat a gyakorlati képzésben.