Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az erőszak vádja korábban megdőlt, most elutasították a panaszt

| 2022. 03. 25. | 11:26:00
A rendőrnő súlyos állításai közül egy sem nyert bizonyítást.
Az erőszak vádja korábban megdőlt, most elutasították a panaszt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség annak a rendőrnőnek a panaszát, aki szexuális erőszak miatt jelentette fel a kollégáit. Az erről szóló március 25-i közlemény szerint a főügyészség – valamennyi vizsgált bűncselekmény vonatkozásában – elutasította az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntető határozat elleni panaszt.

A nő az eljárást megszüntető határozat ellen panaszt jelentett be. A feljelentő panaszában és annak számos kiegészítésében – amelyekben korábbi vallomásait újra, indokolás nélkül módosította – továbbra is azt állította, hogy sérelmére szexuális erőszakot követtek el, és kérte az eljárás folytatásának elrendelését további bizonyítási indítványok előterjesztése mellett.

[Beillesztett cikk: Fordulat a rendőrnő ügyében, aki azt állította, kollégái megerőszakolták]

A Központi Nyomozó Ügyészség az ügyiratok felülvizsgálata során azt állapította meg – hangsúlyozták –, hogy a széles körű, mindenre kiterjedő nyomozás alapos volt és a beszerzett bizonyítékok egyértelműen cáfolják a szexuális erőszak, valamint a sérelmezett további cselekmények megtörténtét. A főügyészség rámutatott, a feljelentő által indítványozott nyomozati cselekmények végrehajtása sem vezetne más eredményre, azokat részben elvégezték, továbbá „azok egyébként sem alkalmasak az általa sérelmezett bűncselekmények megtörténtének bizonyítására”.

További híreink
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem jött be a konyári rabló terve
Nem jött be a konyári rabló terve
Pechére érkezett egy motoros rendőr.
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Hirdetés
Hirdetés
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés