Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Devizahiteles perek bíróira és családjukra vadásztak volna

| 2021. 09. 27. | 20:35:00
Őrizetben két ember, akik politikusokra is „halálos ítéletet” hirdettek.
Devizahiteles perek bíróira és családjukra vadásztak volna
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szeptember 27-én. Keresztes Imre főügyész közlése  szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt nyomoznak, s hétfőn több helyszínen hajtottak végre bűnügyi akciót. 

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, „hogy ha ölnek, öljenek szépen”. Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy „hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra – az ítélete „halál”. Ezt követően a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre. A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította „a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”, azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek. 

A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek. A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

További híreink
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Összehangolt razzia Hajdúhadházon: 21 előállítás
Összehangolt razzia Hajdúhadházon: 21 előállítás
Az egyik körözöttet a padláson találták meg a rendőrök.
Megkéseltek egy férfit Hajdúszoboszlón
Megkéseltek egy férfit Hajdúszoboszlón
Az áldozat a dohányboltba ment segítséget kérni.
Sápi vonatbaleset: Debrecenben folytatódik az ügy
Sápi vonatbaleset: Debrecenben folytatódik az ügy
A mozdonyvezető elaludt, emiatt belerohant egy másik szerelvénybe.
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Megszökött a debreceni börtönből.
Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
A megvádolt csoportvezető tagadta a terhére róttakat a Debreceni Járásbíróság előkészítő ülésén.
Négy feles után ült autóba a debreceni sofőr
Négy feles után ült autóba a debreceni sofőr
Másnap szintén részegen vezetett.
A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A tini kézzel tépte el a köldökzsinórt.
Hirdetés
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Egyedi méltányossági alapon igényelhető.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
A megbeszélés június elején lehet.
Hirdetés
Hirdetés
Tűz a debreceni lakótelepen
Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.
Hirdetés
Hirdetés
Téglás új szintre lépett
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Gazdaság
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Támogatott tartalom
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Hirdetés