Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lopott bicikli a hajdúsámsoni polgármesteri hivatal tárolójában

| 2020. 03. 23. | 13:57:00
A gyanúsított a veszélyhelyzet kihirdetése után sem állt le.
Lopott bicikli a hajdúsámsoni polgármesteri hivatal tárolójában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy hónapra elrendelte a Debreceni Járásbíróság annak a debreceni férfinak az előzetes letartóztatását, aki a rendőrség megalapozott gyanúja szerint több lopást is elkövethetett a megyeszékhelyen és Hajdúsámsonban az utóbbi hónapokban. A bíróság március 23-i tájékoztatása alapján a döntést az előző nap – távmeghallgatás útján – hozták meg, a férfi elleni kényszerintézkedést a bűnismétlés veszélye miatt hozták meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi március 19-én három nadrággal, fizetés nélkül távozott egy hajdúsámsoni ruhaüzletből (biztonsági kamera rögzítette a lopást). A rendőrök azonosították, majd elfogták a 28 éves férfit. A megalapozott gyanú szerint több bűncselekményt is elkövetett Hajdúsámsonban. Így január 30-án egy helyi boltból három tusfürdőt, másnap egy másik üzletből édességet, tisztálkodási szereket tulajdonított el. Február végén egy hajdúsámsoni dohánybolt elől lezáratlanul hagyott kerékpárt lopott, amit a helyi polgármesteri hivatal biciklitárolójában rejtett el (még aznap egy másik kétkerekűt is elvitt, azt egy élelmiszerüzlet elől). Március 14-én egy debreceni nagyáruházból kifizetetlen cipővel távozott.

A bíróság álláspontja szerint indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés, mert a gyanúsított különös, többszörös visszaeső, büntették már vagyon elleni bűncselekményekért, továbbá jelenleg is nyomoznak ellene súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt. A terhére róttak egy részét ráadásul a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt követte.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
„Ne épüljön szálloda a Pálma helyén!”
„Ne épüljön szálloda a Pálma helyén!”
Tárkányi Zsolt szeretné, ha a debreceni közgyűlés levenné napirendről a javaslatot.
Két autó ütközött a Külső Vámospércsi úton
Két autó ütközött a Külső Vámospércsi úton
A debreceni tűzoltók áramtalanítottak.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Felgyorsult a lucfenyők pusztulása Magyarországon
Felgyorsult a lucfenyők pusztulása Magyarországon
Országos felmérést készítettek a debreceni kutatók.
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Prezentációban mutatták be legkedvesebb Lázár Ervin meséiket.
Debrecen kulcsáról is szavaznak
Debrecen kulcsáról is szavaznak
A kiemelkedő események, évfordulók alkalmából adományozható városi díszoklevél mellé járna.
A Mi Hazánk nem kér a „politikai cirkuszból”
A Mi Hazánk nem kér a „politikai cirkuszból”
A debreceni képviselő szerint tiszteletben kell tartani a 2024-es választás eredményét.
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Megszökött a debreceni börtönből.
Egyetlen hajdú-bihari járásközpontban nyert a Fidesz
Egyetlen hajdú-bihari járásközpontban nyert a Fidesz
Debrecen, Berettyóújfalu és Hajdúszoboszló bizonyult a „legtiszásabbnak”.
Feloszlatnák a közgyűlést: reagált Debrecen polgármestere
Feloszlatnák a közgyűlést: reagált Debrecen polgármestere
Következetességet kér a kezdeményezést előterjesztő képviselőktől.
Ajtó a semmibe – Debrecen lakáspolitikáját bírálják
Ajtó a semmibe – Debrecen lakáspolitikáját bírálják
Kollégiumok, szociális bérlakások kellenek – írják.
Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
A megvádolt csoportvezető tagadta a terhére róttakat a Debreceni Járásbíróság előkészítő ülésén.
Sápi vonatbaleset: Debrecenben folytatódik az ügy
Sápi vonatbaleset: Debrecenben folytatódik az ügy
A mozdonyvezető elaludt, emiatt belerohant egy másik szerelvénybe.
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Megszökött a debreceni börtönből.
Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
A megvádolt csoportvezető tagadta a terhére róttakat a Debreceni Járásbíróság előkészítő ülésén.
Négy feles után ült autóba a debreceni sofőr
Négy feles után ült autóba a debreceni sofőr
Másnap szintén részegen vezetett.
A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A tini kézzel tépte el a köldökzsinórt.
Gyógycipők: 76 emberrel szemben emeltek vádat
Gyógycipők: 76 emberrel szemben emeltek vádat
Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség: cégvezetőknek, orvosoknak, asszisztenseknek is felelniük kell.
Drogterjesztőket fogtak el Ebesen és Gáborjánban
Drogterjesztőket fogtak el Ebesen és Gáborjánban
Valamennyien beismerő vallomást tettek. +Videó
Mexikóban fogták el a magyar kokaindílert
Mexikóban fogták el a magyar kokaindílert
Felkerült az EU Most Wanted oldalra is.
Pénztárcát, telefont loptak a hajnali Debrecenben
Pénztárcát, telefont loptak a hajnali Debrecenben
Ketten kapták ki az értéktárgyakat a sértett kezéből.
Rendőrkézen a trükkös biharkeresztesi biciklitolvaj
Rendőrkézen a trükkös biharkeresztesi biciklitolvaj
Átfestette a kerékpárt, de így is lebukott.
Rablás a Károlyi Mihály utcán
Rablás a Károlyi Mihály utcán
A 32 éves férfit a debreceni rendőrök egy órán belül azonosították, és elfogták. +Videó
Hirdetés
Hirdetés
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Két autó ütközött a Külső Vámospércsi úton
Két autó ütközött a Külső Vámospércsi úton
A debreceni tűzoltók áramtalanítottak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Újabb fideszes jelezte: nem veszi fel a mandátumát
Újabb fideszes jelezte: nem veszi fel a mandátumát
Bánki Erik szerint rossz üzenetekkel próbálták elérni az embereket.
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
A DVSE továbbra is veretlen.
Gazdaság
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Közalkalmazotti otthontámogatás: könnyítettek a szabályokon
Arról is döntöttek, hogy továbbra sem kell reklámadót fizetni.
Jóval kevesebben dolgoznak, mint tavaly
A munkanélküliségi ráta 4,5 százalék.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Kezdődik a 100. strandszezon Hajdúszoboszlón.
Hirdetés