Hirdetés
Koronavírus: álhírekkel riogatott, elvitték a rendőrök
| 2020. 03. 20. | 09:14:00
Alaptalanul híresztelte, hogy a község egy lakója fertőzött.

Közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 23 éves pusztaberki férfit.
A rendőrség még március 19-én közölte, hogy a gyanúsított egy internetes üzenőfelületen alaptalanul állította: valakit új koronavírus miatt kórházba szállítottak egy Nógrád megyei településről, továbbá a vele érintkezők többsége elkaphatta a betegséget és a község lesz a „vírus epicentruma”. Az álhír elterjedése következtében – az esetleges pánik kivédésre – a helyi önkormányzat cáfoló nyilatkozatot adott ki.
A rendőrök házkutatást tartottak a férfi lakásán, ahol számítástechnikai eszközöket foglaltak le.
További híreink

Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.

Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.

Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.

Ételfutárt keresnek: letörte a sorompót Debrecenben
A Vértesi úton.

Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.

Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.

Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.

„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.

Dühös volt, ezért megrongált egy autót Nádudvaron
Pénzbüntetésre számíthat.

Nem jött be a konyári rabló terve
Pechére érkezett egy motoros rendőr.

Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.

Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Hirdetés

Az olimpiai bajnok nem ül be a Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Hirdetés
Olvasta már?

Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.

A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A berettyóújfalui tűzoltók küzdenek a lángokkal.

Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Megdőlt az ötvenéves országos hajnali hidegrekord.

Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés























