Hirdetés

Hirdetés

Züllésrend

civishir.hu

2011.10.31. 08:34

Züllésrend

Debrecen – Teszetosza, nagydarab slemilekkel van tele az ország, de egyelőre még a szabadidőruha is rosszul áll rajtuk, mindig leeszik, és a saját pitbulljuk is levizeli őket a parkban.

Hirdetés

Hirdetés

Mióta élek, állandó gúny tárgya vagyok kikezdhetetlen optimizmusom miatt. (Egyebekről máskor). Végigtekintve azonban az elmúlt évek kriminalisztikai eseményeit, most beadtam a derekam. Járulékosan lebutultan pedig, bambulva a médiatálibok gyártotta esti műsorok előtt, megdöbbent az a szenzációhajhász, szinte diadalittasan hőtolult arcú bejelentkezés a különféle gyilkosságok és tömegbalesetek, helyszíneiről; lám ma is összejött egy csöndes, hétköznapi családmészárlás, a továbbgondolás-kényszeres hírlapírók meg el se tudnak aludni a következőig.

Az elvontabb humor iránt kevésbé fogékony, területileg illetékes szőke szóvivő pedig rendesen altat a száraz, betanult közleményeivel, vagy egyszerűen csak hallgat; marad a kafkai „hatósági közeg”, az „egy bizonyos illető” sejtelmes, állami hangzású üzenete. Emlékszünk még, milyen rettenetes és értelmetlen halál lehetett megfulladni egy bolgár rendszámú IFA-ban, még akkor is, ha az ember tamil és éppen menekül Srí Lankáról Moszkván keresztül Németországba, ahol szerencsés esetben is hamarosan rágyújtják a házát. Ez akkor mondjuk. nem jött össze, tizennyolcan meghaltak, huszonketten pedig elindultak a Rába partján, hívén, hogy ez már a Kánaán, azaz maga némethon, mint azt a sofőr mondotta nekik, mielőtt elrohant a lucernás felé. A 800 dollárjuk már mindenképpen ugrott, de legalább életben maradtak, csak Romániáig kellett visszamenniük, aztán majd nekifuthatnak újra, ha van még hozzá kedvük, márpedig miért ne lenne, hiszen ahonnan jönnek, ott a fulladás még kegyes halálnak számít.

Mi már/még nem menekülünk, pedig annak idején nagy poén volt, amikor a hűtőkocsi dupla fenekéből kikászálódva a menekülők a német nyelv hallatán azt hitték, megérkeztek, és menedékjogot kértek az első demokratikus rendőrtől, aki a forgalmat felügyelte Karl Marx Stadt állomásán.

Az még valahogy belefért, amit a Nagysándor-telepen, Debrecennek ebben a sok szempontból legkreatívabb körzetében kitaláltak, hogy kutyát rabolnak, de effektíve, mint az olasz filmekben, kloroformmal tettek harcképtelenné nagymamát és drótszőrű meta tacskót, majd levlapot dobtak a postaládába (nagyiéba), amelyen a Népszabadságból kivágott betűkkel és a Népszavából származó helyesírási hibákkal szabták meg a váltságdíj összegét. A kutyarablási históriák feljelentés és újságcikk híján megmaradtak afféle debreceni rémtörténetnek, pedig talán oda kellett volna figyelni, hiszen lehet, hogy egy gyerekrabló banda valamikor itt gyakorlatozott a Tegez utca festői határvidékén.

Ezek a szerencsétlen, szubbangkoki, protobalkáni virtuálmaffiózók, akik gyereket rabolnak, aztán lerobban a Wartburgjuk, hát ilyen azért a mesében sincs, ott állnak a BAZ megyei országúton, az eisenachi mérnökök tudását dicsérő kaszni körül, és anyáznak, mint a jégeső, amíg az ötletgazda ex alpolgármester a segítségükre nem siet.

Vagy az a másik csapat, akik Budapesten csaptak le, azok valahogy profibban indultak, amíg az életrevaló gyerek ki nem ette őket az emberrablási kempingszámlára szánt készleteikből. Ezek se lehetnek rosszabb emberek, mint a BAZ megyeiek, akikről tudjuk, hogy jól bántak a foglyukkal, mint Révész Máriusz az őt péppé verő készenlétiek szurkolóival.

Hazánkban kétségtelenül terjednek a bűnözés kifinomultabb formái, például az ember elé tolnak egy biankó szerződést, hogy ugyan írja már alá, akkor nem ölik meg, és így veszik meg mondjuk a kocsiját feltehetően jelképes összegért. A bűnözés tehát az egyre kisebb befektetést igénylő formák irányába mozdul, nem ám szobrozni az OTP előtt, aztán maszkkal és fegyvernek látszó tárggyal elvinni a 22 ezer forintot, hanem odamenni, megfenyegetni, aláíratni. Honi viszonyainkat kevésbé ismerő belvárosi zsurnaliszták meg kikerekedett szemmel böngészik az uzsorásokkal kapcsolatos legfrissebb híreket, eleddig ismeretlen jelenségként könyvelik azt el figyelemreméltó regisztereikben. Már ott tartunk – ahogyan azt a legszínesebb bulvárlap nemrégiben hírül adta – hogy egy fővárosi kft. mérgeskígyók bevetésével próbálja forradalmasítani a vagyonvédelmet. Megállapodtak a tenyésztőkkel, akik kölcsönadják a jeles hüllőket, feles tartásra.

Képzeljük el Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című gengszterfilmjét, melyben a fekete öltönyös ékszerrablóhad a rajtaütést követő 36. másodpercben üvöltve, ki-ki a vérmérsékletnek megfelelő mérgeskígyóval a hüvelykujján fityegve ront ki a boltból, a show-down-jelenetekben revolverek helyett kampós botokat rántanak, és vászonzacskókat nyitogatnak, egyik kezükre pulóvert tekerve, míg a másikban Pénzes Betlen Akvarisztika című könyvét lóbálják riadtan. Teszetosza, nagydarab slemilekkel van tele az ország, de egyelőre még a szabadidőruha is rosszul áll rajtuk, mindig leeszik, és a saját pitbulljuk is levizeli őket a parkban.

Mindezek fényében nem csoda, hogy a rendőrség még a rendfokozatát sem hajlandó elárulni annak a fiatal böszmének, aki valahol a Dunántúlon rejtélyes körülmények között, saját golyói által lelte halálát. Lám, minden megtörténhet. S aki nem figyel, könnyen áldozattá válhat, de olyan áldozattá, aki nem szolgálta meg a sírjára illő virágot. Ha ugyan lesz sírja. Meg virág.

Szalmási Nimród

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.