Mi vagyunk a rock, Attila az Isten!
Elég nagy vihart kapart kicsiny országunkban az Edda egyik botrányosra sikeredett koncertje, amelyen Pataky „Elhagyom a várost” Attila verbálisan legyilkolt, konkrétan jól megpocskondiázott egy őt paradicsommal megdobó „rajongót.” A szöveget nem részleteznénk (ha valaki esetleg még nem látta-hallotta, a videó itt megtekinthető), de nagyjából az volt a lényege, hogy az illető dugja fel az édesanyjának a parát, illetőleg az, hogy a kedves édesanyát maga a nehézfejű „Hűtlen” is meg fogja dugni.
Azon vélhetően nem kell vitatkozni, hogy a Nemzet Attisa elvetette a sulykot: vélhetően volt benne némi szeszkó is, már abból kiindulva, hogy mennyire tudta türtőztetni magát. Semennyire, ugye. Így színpadon nem nagyon illik beszélni, de még ez a kisebb baj: a nagyobb probléma az, hogy az eset beleillik Pataky mester megőrülésének és erkölcsi-agyi mélybe zuhanásának történetébe, amely a nótaénekléssel kezdődött, egy különös Istennel és a Fidesszel (vagy fordítva) folytatódott, és valami lehetetlen ufós sztoriban csúcsosodott ki. Az egykoron volt miskolci keménytökű és népszerű tesó még néha feltűnik a koncerteken (énekelni még mindig tud), de az elmúlt években inkább már ezt a fura Patakyt látni-hallani, amivel nem nagyon lehet mit kezdeni.
A konkrét eset viszont értékelhető: az, aki azzal szórakozik, hogy előadókat dobál, vélhetően vagy részeg, vagy idióta, vagy bunkó. Vagy mind a három. Ha nem szereti az EDDÁT, vagy Patakyt, akkor mi a vastag pöcörőért ment oda a koncertre, az ilyen maradjon otthon az anyjával. Mert azért legyünk már korrektek: nótás, káromkodós, bunkó, kötekedő Attila ide vagy oda, az EDDA nagyon fasza zenekar, szinte minden száma klasszikus, a koncertjei pedig igenis élvezhetőek, mindmáig. A Kölyköd voltam, meg a Kör már akkor ott volt mindenki szívében, amikor ez a dobáló csávó meg az összes Pataky-fikázó még csak nem is pitykézett. A szerelem meg akkor is keresni fogja szerelmet, amikor már Pataky se lesz sehol. Ennyit a dugásról.
Tóth Csaba Zsolt
