Hirdetés

Új honfoglalók

CH

2014.11.12. 13:44

Új honfoglalók

Gyurcsány: „A legnagyobb tehertétele az országnak, hogy a huszonéves ifjúságunk nem elég mobil, itthon akar boldogulni, ahelyett, hogy külföldre menne dolgozni”. Szalmási Nimród jegyzete

Hirdetés

Hirdetés

Az országos és helyi választások kampánya során az ellenzék vesszőparipája annak emlegetése volt, hogy az Orbán-rezsim politikájának következményeként hány – és itt most különböző adatok kavarognak – százezer magyar kényszerült külföldön munkát keresni, a legvérmesebb szónokok még másfél milliós becslésekkel is próbálkoztak.

Egy kicsit most tisztábban látunk; a Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozott jelentése szerint tavaly év elején nagyjából 350 ezer olyan magyar élt a világban, aki 1989 után, és legalább egy évvel a felmérés előtt hagyta el Magyarországot. Az ellenzék hisztériakeltése azért talányos, mert 2005-ben maga Gyurcsány beszélt arról, hogy „a legnagyobb tehertétele az országnak, hogy a huszonéves ifjúságunk nem elég mobil, itthon akar boldogulni, ahelyett, hogy külföldre menne dolgozni”.  Majd ezt megfejelte azzal, hogy „a magyar ember, kérem szépen, az istennek sem akar mozdulni”, ezért Magyarországon a brit koronának több alattvalója dolgozik, mint amennyi magyar Nagy-Britanniában. Meg persze el lehet menni Magyarországról.

Félreértés ne essék, nem szépítgetni kívánjuk a helyzetet, csak nyugalomra intünk. Azért az a 350 ezer ember nem kevés, de amikor tipikusan magyar kivándorlási hullámról beszélünk, érdemes átnézni a környező szomszédságokba. A dolgok úgy állnak, hogy messze vagyunk az élmezőnytől: Albániából majdnem a lakosság fele ment el 1989 óta, Bulgária 19, Szerbia 18, és Románia 16.6 %-kal jóval előttünk jár. De még a fejlettebb Ausztriából is többen mentek el, mint tőlünk: a sógorok a lakosság 6.1 %-át veszítették el ily módon, míg tőlünk a népesség 5.3 %-a dolgozik és él külföldön.

A kifelé mutogatás persze nem old fel semmilyen felelősség alól és megoldásnak sem jó; egyszerűen nem mondhatunk le ennyi jól képzett magyarról. Azt is látni kell viszont, hogy a kelet-európai jó munkaerő elcsábítása a „fejlett világ” kőkemény gazdasági érdeke. Térségünkből ugyanis fegyelmezett, jó munkabírású, azonos kultúr- és vallási közegből érkezett munkavállalót kapnak, akik kevés pénzért végeznek minőségi munkát. Érkezésükkel nem növekedik a terrorveszély, nem akarnak mecseteket építeni és jellemzően beszélik a nyelvet is. A diplomások elcsábítása mellett a szociális területen van óriási igény becsületes, megbízható és olcsó munkaerőre. A nyugat-európai politikusokat nem érdeklik a kelet-európai szétszakított családok, egyszerűen csak örülnek a társadalom elöregedésével jelentkező új problémák (számukra) megnyugtató megoldásának.

A helyzet tragédiáját jól jelzi, hogy sok kelet-európai országban igen jelentős a hazautalt jövedelmektől való függőség, és a szociális ellátórendszereket jobban megviseli a nagyfokú elvándorlás. Romániában, ahonnan legalább hárommillió ember ment el a középosztályból, szülők nélkül maradtak a kisgyerekek és segítő kezek nélkül az idősek. Egy idén készült román felmérés szerint még mindig a külföldön dolgozó vendégmunkások jelentik keleti szomszédunk gazdaságának egyik húzóágazatát: tavaly több pénzt küldtek haza, mint amennyit a külföldiek befektettek az országban (összesen 4.2 milliárd eurót). Ennek az az ára, hogy az országban legalább hatvanezer kiskorú él egyedül, de ennél sokkal többen vannak, akiket nagyszülőknél vagy rokonoknál hagynak. A távszülők miatt már egy egész generációt neveznek Skype-gyerekeknek; ők számítógépen kapnak szülői nevelést és simogatást.

Immáron nálunk is helyzet van, summázhatnánk a fentieket, és nem ártana, ha mi elkerülnénk azokat a gondokat, amelyekkel a szomszédaink már évek óta szembesülnek.

 Szalmási Nimród

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.