Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar történet

| 2014. 10. 06. | 09:49:27
A Fővárosi Ítélőtábla a napokban tűzi napirendre Hóman Bálint egykori kultuszminiszter 1946-os perének újratárgyalását. Szalmási Nimród írása
Magyar történet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A történelmi visszaemlékezések megsokasodnak így október elején, történészek és publicisták hada emlékeztet az aradi tizenhármak tragikus sorsára, a figyelmesebbje nem feledkezik meg az első magyar miniszterelnökről sem. A történésztársadalmat azonban most egy másik esemény is izgalomban tartja; a Fővárosi Ítélőtábla a napokban tűzi napirendre Hóman Bálint egykori kultuszminiszter 1946-os (koncepciós) perének újratárgyalását.

Hómant még csak nem is háborús bűnösként marasztalták el; gondatlanság vádjával kapott életfogytiglani fegyházbüntetést, és ha a kortárs tudósok illetve az általa megmentett zsidó magyarok tömegei nem állnak ki mellette a tárgyalás folyamán, valószínű ő is Bárdossy sorsára jutott volna. Így „csak” Vácra hurcolták, ahol ez a hatalmas termetű, cukorbajos ember az ÁVH-s pribékek karmai közé jutva, pokoli szenvedéseken ment keresztül, rövidesen korábbi testsúlyának a felére, mintegy 60 kilogrammra fogyott le, s a '40-es évek végére már csak szánalmas emberi roncsként gubbasztott egyetlen szalmazsákkal berendezett magánzárkájában. Végül, gyógyszereitől megfosztva, 1951-ben, feltehetően éhhalált halt; földi maradványai az ezredforduló környékén kerültek elő a váci rabtemető tömegsírjaiból, s azóta a nagytiszteletű Akadémia sem vette még vissza tagjai közé.

Pedig nemcsak a bennfentesek tudják, hogy létezik egy legendás történelmi kötetsorozat, amit a köznyelv csak rövid-családiasan Hóman-Szekfűként emleget; a Magyar Történet. Egyetemisták, bölcsészek körében komoly népszerűségnek örvendett, mert ez az ötkötetes, hatalmas példányszámban elkelt mestermű olyan mesésen-varázslatosan tudja a bonyolult összefüggéseket megvilágítani, hogy közben olvasmánynak is lebilincselő. Mintapéldája annak, miként lehet egy történelmi mű úgy tudományos, egzakt, adatok, dátumok teljességre törekvő tárházát megjelenítő, hogy eközben nehezen lehet letenni.

A Kádár-rendszerben az egyetemi hallgatókra is üdítő, felszabadító hatással volt, hogy nem a szokásos marxista-leninista, deheroizáló, unalmas, fűrészpor ízű művi történelmet, a termelőerők és termelési viszonyok szintjét daráló mechanikus materialista szemléletet tükrözte, hanem visszaadta az elmúlt korok atmoszféráját. S nem utolsósorban nem akart kisebbrendűségi érzést kelteni az ifjúságban a magyarság képzelt elmaradottságának sulykolásával. Valahogy mindenki tudta vagy érezte, hogy aki ilyen kikezdhetetlen tudományos produktumot, életművet – nem beszéltünk még szintén páratlan jelentőségű pénztörténeti írásairól – hagyott maga után, mint Hóman, az ellen csak kreált vádakat tudtak felvonultatni.

Felvilágosult, bátor professzorok, tanárok nem engedték, hogy a tudományos értékeket pártos politikai szempontok maguk alá gyűrjék, jóllehet a „hómanszekfűt” kikölcsönzők számíthattak arra, hogy felkelthetik az erre szakosodott szervek figyelmét. Bízzunk hát abban, hogy nem csak jog, hanem igazságszolgáltatás tanúi is leszünk a következő napokban, s a méltatlanul meghurcolt professzor az Akadémia teljes jogú tagja lesz ismét, s emlékét a nemzet, megkésve ugyan, de az őt megillető főhajtással őrizni fogja.

Szalmási Nimród

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tornamentes tornaóra? Ahol nincs megfelelő terem, ott jöhet az elméleti oktatás
Tornamentes tornaóra? Ahol nincs megfelelő terem, ott jöhet az elméleti oktatás
Az Orbán-kormány a 2012/2013-as tanévtől, felmenő rendszerben vezette be a mindennapos testnevelést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.