Felkonczolva
Hozza a karácsony, zsákban hozza a lelki békét meg az akolmeleget, de hát múlékony ez a béke, hamar tovaszalad és eltűnik a nagy ködben, különösen, ha olyat olvas a meglelkibékült, ami orvosilag ellenjavallt. Érzelemdús interjút adott a Magyar Narancs ünnepi különszámában a néhai Boldizsár Miklós özvegye, a nemzet intellektuális pacsirtája, született Koncz Zsuzsa táncdalénekesnő.
Nem lenne ez önmagában figyelemreméltó médiatörténeti esemény, hiszen a jeles előadó korábban sem a Barikád vagy Szebb Jövő bulvárhasábjain népszerűsítette magát, és nincs kétségünk afelől sem, hogy egy sokat tapasztalt ember szavait olvashatjuk, aki tisztában van a halkéshasználat és a higiénia rejtelmeivel, s aki a korábbi megzenésített verses lemezeivel a teljes politikai paletta tiszteletét is kivívta. Volt azonban egy látszólag lényegtelen, odavetett mondata, amelyet a lapszerkesztők mégis irányadónak tekinthettek, a címlapra is kiposztolták, és amely a maga tömör rögvalóságában így hangzik: „Európai szeretnék lenni, nem azeri”.
Szünet. Megvárjuk, míg kedves olvasóink hozzátartozói behozzák a repülősót, addig mi is feltápászkodunk a szőnyegpadlóról, s csak akkor folytatjuk, ha mindenki magához tért. Ilyen nincs! Miféle szöveg ez már?
Az ilyen nyíltan náci retorika még akkor is letaglózó, ha előtte a Kurucinfóval tréningezünk, hiszen ott többnyire névtelenségbe burkolózó billentyűzetkoptatók fröcsögnek, itt meg azért mégiscsak egy sokak által tisztelt, koncertjeit teltház előtt játszó veterán nyilatkozik, nem pusztán egy múlékony megafaktorosról van szó ugyebár. Mondandójának időburka tehát az a talányos jelen, amiben még mindig Európa a haladó és a példa, azon túl pedig mélységesen mély a butaság kútja; a sötét és középkori Ázsiától óvjon meg minket az európai béketábor, de nagyon.
A rasszizmus és xenofóbia megnyilvánulásaira oly érzékeny Narancs munkatársa pedig kicsit sem szisszent fel eme nyíltan kirekesztő, újnyilas kijelentés hallatán. Márpedig mi ez, ha nem kristálytiszta példája az európai újságírásban naponta tetten érhető kettős mércének. Mi történne például, ha a jobboldal ikonja, Ákos, egy, a Magyar Demokratának adott interjúban olyat találna mondani, hogy „európai szeretnék lenni, nem zsidó”? A vén kontinens összes beszélgetős műsorában a magyarországi állapotokról folyna a közbeszéd, a hazahívott nagyköveteket pedig számolni sem győznénk. Mi lenne, ha Krasznai Tündéről az derülne ki, hogy ifjabb éveiben hitlerjugend volt? Vajon az RTL Klub akkor is ilyen harciassággal állna ki védence lezárt korszaknak tekintett, kétes múltja mellett? A megszólalás abszurditását nem enyhíti, ha tudjuk, a művésznő kis buksijában olyan kép alakult ki a világról, amilyet a tettestárs szövegíró, Bródy János varázsolt oda az évtizedek során; arra pedig gondolni sem mernénk, hogy interjú közben ó, miszter alkohol a környéken téblábolt.
A magam részéről én inkább ücsörögnék egy bakui kifőzdében, mint egy svéd uniszex vécében, ahol nincs piszoár, mert az ottani közvélekedés szerint az erősíti a nemi megkülönböztetést; s talán nem sorolnám tovább a megbolondult Európa fájdalmas baromságait. Azok pedig, akik már gyűjtögetik pénzecskéjüket a jövő márciusi arénás bulira, ne feledjék milyen freudi elszólásokra képes az erre pedig nagyon odafigyelő balliberális holdudvar…
Szalmási Nimród
