Szabó Magda: tömegben magányosan

Debrecen, az ország, Európa szeretett írónője 90 évesen hunyt el, október 5-én, ma lenne 94 éves. Szabó Magda és Szobotka Tibor házassága 34 éven át tartott, a külvilág kaphatott belőle ízelítőt a Megmaradt Szobotkának című könyvben. De a Liber mortis (ami a közelmúltban jelent meg, és az írónő naplóját tartalmazza, amelyet halott férjének írt) überel minden fikciót. Ez a napló nem könnyű esti olvasmány, nem kitalált, habos-könnyes lányregény. Díjak, elismerés, pénz számolatlanul, kiadott művek, külföldi zajos sikerek – minek? Szobotka meghalt 1982-ben, és vége. Onnantól kezdve talán néhányan ha sejtették, hogy Szabó Magda élete is véget ért.

Tette a dolgát, mosolygott, írt, dolgozott, találkozott az olvasókkal, de ez már nem az igazi. Évekig rótta sorait, még betegen, fáradtan is annak az embernek, aki az egyetlen volt a világon, aki értette a Szabó Magda-nyelvet a Katalin utcában. A kötelességtudat, a szívós akarat, hogy Szobotkát is el-/megismerjék, nagy hajtóerő. És életben tart még akkor is, amikor már fáj élni, amikor már a három altató sem segít, amikor már a másik illatát hordozó pizsama sem elég, amikor évek múlva is ordít a hiány, amikor az ember kínjában naplót ír annak, aki már nincs. Legalábbis a fizikai világban. Cáfolva minden közhelyet: 34 év házasság éhezéssel, nélkülözéssel, mellőzéssel, sikerrel, gazdagsággal, szerelemmel. Egyértelmű, hogy van élet a halálon túl. (Aki nem hiszi, olvassa el a Katalin utcát.) Amikor olyan erős érzelmek maradtak ebben a világban, hogy emiatt nem fogad be az a másik. Nem, az élet nem az, hogy együtt maradunk, mert nincs jobb (fel kell nevelni a gyereket/megszoktuk egymást/nincs hova költözni) stb. Az élet egy rakás teleírt füzet, egy váratlan telefon, és egy napsütötte sírkő.

Miért mesélte nyugodtan, mosolyogva, szinte boldogan a Csokonai Színházban A macskák szerdája bemutatóján, hogy majdnem meghalt egy tüdőgyulladásban? Ezért. Mert menni akart, de nem tudott. Mindenki gyászolta, amikor 2007. november 19-én elment. Pedig biztos vagyok benne, hogy ő belül ünnepelt, boldog volt. Akinek teher az élet, mázsás súly minden lélegzet, aki vágyik a másik fele után, aki 25 évig csak sóvárog, folyamatos hiányérzettel létezik, azt nem szabad rángatni, erővel idekötni.

Igaza volt: mindenkinek csak egyetlen ember jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.

Czibere Anikó
czibere. aniko@civishir.hu