Májusfa a panelrengetegben

Debrecen egyik lakótelepén rácáfoltak arra a megállapításra, hogy városban nem élnek a hagyományok. Csütörtök éjszaka az egyik panelház ablaka alatt borfátyolos hangú, kissé bátortalan, de könnyfakasztó szerenádot, és egy fél méter magas, mászásra alkalmatlan, lépcsőkorláthoz rögzített, de az utolsó leveléig igazi májusfát kapott egy lány.

A vőlegény mennyasszonyáért indult harcba az István útról, a csütörtöki májusi éjszakán. Magához vette a fűrészt és néhány jó barátjával elindult fát szerezni. A szerenád előtt kisebb kitérőt tettek a helyi kocsmákban – kizárólag azért, hogy legyen bátorságuk énekelni –, beszereztek néhány tekercs krepp papírt, kiválasztották a megfelelő fát és végrehajtották a romantikus feladatot. A lány fogadta a szerenádot, villannyal jelezte, hogy felébredt, és könnyes szemmel fülelt az itt-ott elhaló, elcsukló szerenádra. Minden ágát megcsodálta fájának, nézegette és fényképezte – félő volt, hogy reggelre ellopják –, és arra gondolt, az a néhány ifjú bebizonyította, hogy egy 200 ezres nagyvárosban, a panelrengeteg kellős közepén is születhet, létezhet és élhet a hagyomány. 

A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak kelléke. A májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, amiket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. A májusfát vagy májusi gallyat világosig őrizni kellett. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május elsején. A májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. A legények gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek.

Vállaji Orsolya