Debrecen – Deutsch Tamás megint belerondított a ventillátorba. S mint eddig mindig, jeles európai politikusunk éppen aktuális közösségi médiás hisztije különös módon épp a legjobbkor jött a Fidesznek…
Ha esetleg eddig valakinek kétségei lettek volna afelől, hogy Deutsch Tamás halálpontosan körülírt küldetést teljesít Brüsszelben, annak most eljött az ideje eltöprengeni egy cseppet. És a küldetés fogalma alatt nem valamiféle magasztos européer építőmunkát értünk… Mindenki Tompikája a minapában szíveskedett megint alaposan belefosni a légkeverő berendezésbe, de szerencsére azért a médiát nem teljes terjedelmében borította be a szétfröccsenő drekk.
Történt ugyanis, hogy a mi Dajcstominkból ezúttal a Facebookon tört elő a tahó: ismerőse, László József egyik, őt ekéző bejegyzésére válaszolt a maga jellegzetesen pallérozott stílusában. Deutsch előzőleg a saját Twitter- és Facebook-profiljában fikázta José Manuel Barroso EB-elnököt, e szókkal: „ilyen, amikor egy virtigli européerből előtör a fiatalkori szélsőbalos aktivista, aki Brüsszelből Moszkvát szeretne”. Erre reagált László József az üzenőfalán: „Deutsch Tamás megint megszólalt, és nézzétek el nekem, de muszáj volt megjegyeznem az alábbiakat: Egy öregedő, politikai torslusszpánikban szenvedő playboy esetében jobb lenne, ha az eredeti szakmájával foglalkozna, vagyis hajkurászná a nőket,vagy kitartatná magát velük, és nem az adófizetőkkel, az mindenkinek jobb lenne... esetleg még, ha stadion beléptető rendszereket vásárolna, az sokat segítene. Talán ha felvenné a politikus Für alles eposzi állandót...” És itt elszisszent Tompika féklevegője…
Szót se többet róla, inkább élvezzük eredetiben a párbeszédet:
Nekem az a kedvenc részem, amikor az Európai Parlament néppárti képviselője a viselkedését kritizáló Sándor Anikót küldi el decensen a búsba: „Kedves Anikó, ahogy elnéztem a fotóját, az ön eseteben inkább a pénzénél maradnék, mint sem a playboykodásnál”. Csak amúgy miheztartás végett, Sándor Anikó az El Camino című könyv szerzője, László József pedig korábban – néhány epizódot önkényesen kiragadva a CV-jéből – az MTV Zrt. alelnöke, a Danubius Rádió főszerkesztője, Duna TV felelős szerkesztője stb. volt, jelenleg pedig éppen a Harvard Business Review vezető tanácsadója. Számos jel szerint nem egy súlycsoportba tartoznak a mi kedvenc politikai paprikajancsinkkal…
Az idén nyáron akkor került a lapok címlapjára a kiváló férfiú, amikor az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára fogalmazta meg a magyar egyházügyi törvénnyel kapcsolatos aggodalmait. Deutsch erre elegánsan és a diplomáciában bevett, visszafogott fordulatokkal ekképpen szíveskedett válaszolni a Twitteren: „Ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?” Az alkotmányozási hisztéria csúcspontján Tompika ezzel a csiripjével vonta el átmenetileg a figyelmet a pártja ámokfutásáról: „Vannak szemét alakok.Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány.” Ezekben a napokban a Vezénylő Tábornok az EP elnökének írandó válaszát fogalmazza, egyesek szerint pedig épp a leginkább fájdalommentes lemondását készítik elő…
Mindezek ismeretében valójában eléggé érthetetlen, hogy amikor Deutsch hülyeségeket beszél, akkor a sajtó nem kezd el heves háttérkutatásba, hogy most éppen vajon miről vonják el a figyelmet a vezető kormánypárt kommunikátorai. De azért az sem mellékes körülmény, hogy egyáltalán van még legalább egyetlen, a tökéletes idiótát legalább egy fokkal meghaladó intelligenciával rendelkező ember Magyarországon, aki komolyan veszi ezt a bohócot…
Horváth Árpád
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.09)