Válság a magyar mobilpiacon? Ugyan már! Amíg telefonáló nagymamák sétálnak a debreceni főtéren, nem áll tetejére a világ.
Volt idő, amikor el sem tudtuk képzelni az életet vele, most meghalnánk nélküle. Szükségünk van rá reggel – vele kelünk, délben is – az ebédszünet elképzelhetetlen nélküle, és este a jó éjt üzenetet neki suttogjuk, vagy nyomkodjuk. Pár éve még mérete hatalmas volt, aztán egyre kisebb és karcsúbb lett. Tiltakozhattunk, mereven ellenállhattunk, hogy nekünk nem kell – drága, felesleges, nem vagyok én orvos, ügyvéd, vagy politikus, akinek fontos a napi huszonnégy órás készenlét, utáltam még a gondolatát is.
Aztán jöttek az intő jelek. Mindenkinek lett az osztályból, rajtam kívül – még ekkor is ellenálltam –, ha megismerkedtem valakivel, egyre kellemetlenebb volt az otthoni elérhetőségem megadni, de azt mondtam: nem baj, aki akar, el tud érni. Aztán lassan megtörtem, eldöntöttem, nekem is kell, ezentúl nem élet az élet nélküle, vettem hát egyet. Ennek már hét éve, azóta az elsőt meguntam és lecseréltem, sőt a másodikat, harmadikat is, ma már kettőt használok egyszerre, mert fontos ember vagyok én is, akárcsak a nagymamám, az anyukám és a tízéves unokahúgom, akiknek szintén van.
Most olvasom, hogy válság van a magyar mobilpiacon is. Az idei első negyedévben csökkent az előfizetők száma, miközben korábban a folyamatos növekedés jellemezte a piacot. A három cégnek az elmúlt hónap végén összesen 12 millió 112 ezer ügyfele volt. Micsoda tragédia, biztos teljes pánikban vannak, mi lesz velük ezután? Azt írják: a mostani válság alapvetően átformálja a magyarok mobilhasználati szokásait is.
Lehet, hogy ezentúl nem fogunk a buszmegállóban, a boltban, a kávészünetben telefonálni? Konkrét időpontot és helyeket beszélünk meg? A debrecenieknek tudunk javasolni egy jó megoldást: a Csonka templom előtt, ez régen is bevált. Vajon tudnánk csökkenteni a telefonnal töltött időt? Visszatérnék a három másodperces beszélgetésekhez – kár, hogy már nem ingyenes –, vagy a konkrét időpont egyeztetéshez. Sikerülhetne? Valószínűleg igen. Megpróbáljuk? Azt kötve hiszem!
Ezért én nem aggódnék túlzottan a mobilszolgáltatók helyében, mert amíg telefonáló nagymamák sétálnak a debreceni főtéren, nincs nagy gond a piacon, válság ide, vagy oda...
Vállaji Orsolya
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)