Ülnek a magyarok a küszöbön, várják a változást
Elkezdődött a választási kampány Romániában. Elöljáróban a román kormány úgy határozott, a kampány során adható ajándékok összértéke nem haladhatja meg a 10 lejes összértéket. Micsoda? Hát eddig meghaladta? De meg ám! Tudjuk meg a Duna TV tudósításából. Hozzátéve azt is, hogy eleddig jócskán adogattak különféle ajándékokat a voksokra ácsingózó jelöltek. Még az is megtörtént, hogy egy pár cipőnek csak a felét adták a szavazónak, a másik felét csak akkor, ha nyert a jelölt. Mi ez, ha nem a bizantinizmus és a török hódításból eredő ajándék dömping szépen cicomázott román hagyománya?
Caragiale pompás vígjátékait kell ismernünk ahhoz, hogy megfejtsük ennek a román néplélekben mélyen gyökerező bizánci-török adomány szokást. Jellemző, hogy a nagy román szatirikusnak önkéntes száműzetésben kellett meghalnia Berlinben, 1912-ben, no nézd csak, éppen száz éve annak! Vajon hány vígjátékát fogják most bemutatni a román színházak? Már csak azért is, mert Az elveszett levél című szatírája éppen a választási csalásokról szól a román bohózat mesteri anyanyelvén. Agamita Dandanache ma élő utódai most értékes ajándékokat osztogatva jutnak szavazatokhoz. Önkéntelenül is a magyar monarchia beli választási szlogen jut eszembe: Sugárút lesz minden ösvény, s ne fájjon a fejetek / Az asszony majd díszmagyarban feji meg a tehenet! És csupa ilyen dús ajándékkal spékelve. A hírek szerint még tombolajegyeket és lottó szelvényeket is adtak a jámbor atyafiaknak, akik ha nyertek, haló poraiban is áldották az ékes szavú delikvenst. Persze, ha bejutott a parlamentbe, és ott retorikai tehetségével dörgedelmeket szórt a nép nevében. És igyekezett minél hamarabb feltölteni az ajándék osztogatásával kiürült zsebeit. Erre is van egy szép kifejezés, mégpedig az, hogy megélhetési politikus! És ezekből a díszpintyekből jócskán akadt az RMDSZ házatáján is, ezért is zuhan a népszerűsége, bár nem szeretném bántani a „mezei” RMDSZ-aktivistákat, akik a szórványban felbecsülhetetlen értékű munkával építették az erdélyi magyarság tudatát. Ők nem is követték soha a Frundák és Verestóyk példáját, maradtak hűségesek a választókhoz, akik mostanában, a helyhatósági választásokon is hűségesen szerepeltek és legtöbbjüket újra is választották.
Megkezdődött tehát a kampány Romániában és sürgető ideje van a magyar politikai összefogásnak is. Jellemző, hogy ezt az egységet éppen az imént említett „mezei” RMDSZ-esek sürgetik. akik a saját bőrükön is tapasztalták, hogy az édes magyar anyanyelv ápolása is egységbe forrasztja azt a politikust, aki meg is hallja a hozzá intézett magyar atyafi üzenetét. És ezek tudják a legjobban, hogy az RMDSZ-re is nemzedéki váltás korszaka vár, kell a hely az ifjúságnak is, aki a maga módján helyére csücsül a Ceau-korszakot is hűségesen szolgáló RMDSZ elit kivénhedt tagjainak székeibe. Magyarán mondva: ráfér az RMDSZ-re a fiatalítás, s az ifjak hátha jobban csinálják, mint az öreg Ceau-szolgák.
Vigyázó szemünket tehát Bukarestre vessük, ahol a parlamentben a közeljövőben remélhetőleg fiatalos hangon követelik majd a székely autonómiát is. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nemrégiben vendégségben járt Katalóniában, Baszkföldön, Walesben és Skóciában. Mindenütt nagy szeretettel és megértéssel fogadták és készségesen egyetértettek Tőkés László ama javaslatával, hogy az Unióban hozzák létre az autonómiát élvezők és követelők bizottságát, ami aztán a jövőben kidolgozná az Unió álláspontját az autonómia kérdésében. És ez, valljuk meg, nem lehet más, mint a határozott kiállás a szubszidiaritás, a területi elvek, és etnikai alapú önszerveződés alapján az autonómia uniós vállalása, akár kényszerítő erővel is. Így talán rá lehetne venni Romániát, a magyar Felvidéket bitorló Szlovákiát, és a szovjet örökét felvállaló Ukrajnát is arra, hogy biztosítsa a területén élő kisebbségek területi, gazdasági és kulturális autonómiáját. Az évszázadok terheit hordozó konfliktusok feloldásának egyedül járható útjaként. Így lehetne uniósan ragadó a katalán, a baszk, a skót és flamand példa. S talán Romániában is bekövetkezik a politikusi nemzedékváltás, s olyan ifjak jutnak döntési helyzetbe, akik már Tusványost is megjárták és életelvüknek fogadták el a másság tiszteletét. És most nem a nemi jellegről beszélek, hanem minden kisebbség ama jogáról, hogy a központi gondolkodástól eltérő módon hozzon döntéseket saját sorsa alakításában.
A székely társadalom autonóm módon szerveződött már akkor, amikor a románság előhírnökei még meg sem jelentek a Kárpátok karéjában. Talán éppen ezért van a román politikusok körében irigységgel vegyült utálat minden autonóm követelés ellen. És ez megnyilvánult a napokban is, amikor a hivatalból kirendelt román prefektusok össztüzet zúdítottak a székely szimbólumok ellen. Ezzel is igazolva, hogy szolgai hűséggel alávetik magukat a homogén nemzeti ábrándokat melengető kormányzatnak. Az a szeretet és megbecsülés, amellyel a katalánok, baszkok, walesiek és skótok Izsák Balázst fogadták, egy új európai szellem honfoglalásának a kezdetét is jelenti, amely Brüsszelben is hont foglalhat, éppen abban a fővárosban, amely flamand autonóm területbe ékelődik, és maga is háromnyelvű.
Annyi bizonyos, hogy az erdélyi magyar választó ezúttal olyanokra adja voksát, akik elkötelezett hívei szónoklataikban is az autonómiának. S akik majd a parlamentben meggyőzhetik román kollégáikat arról, hogy Romániának is alapvető érdeke a székely autonómia biztosítása. S talán majd nem kell sokat aludni ahhoz, hogy a Székelyföldön szabadon lengjen a napkorongos és félholdas lobogó. És a székely himnusz dallamai kússzanak a Hargita csúcsaira.
Bereczki Károly
