Ha a francia egyszer kisebbségbe kerül...

Ártatlan áldozatok nem szerepelhetnek egy elnyomott kisebbség követelési listáján. A történelem azonban számos olyan kivételt is ismer, amely napjainkban is beletorkollik a terrorizmus fogalmába. Most azonban beszéljünk csak a franciákról, akik közismerten az egyik legnacionalistább náció széles Európában. Talaja kétségtelenül Napóleon győztes hadjáratainak nyomán a francia „gloire” térnyerése. Ami annyira belegyökerezett a franciák lelkébe, hogy éppen Franciaország az, amely az egyetlen nemzet fogalmába sűrítette a számos franciaországi kisebbséget. Kezdte a burgundokkal, még a 15. században, aztán jöttek a normannok, a bretonok, a provanszálok, hogy a számos háború nyomán győztes francia birtokba került németekről ne is beszéljünk. Köztudott, Elzász és Lotharingia annyiszor cserélt gazdát, ahányszor vagy a németek, vagy a franciák győztek. Az európai gondolat szép győzelme, hogy éppen Strassburgban van az Európai Parlament székhelye, valójában uniós központ. Kétségtelen, hogy a francia-német megbékélés példája lehetne Kelet-Európa valamennyi, egymással határos népének, még akkor is, ha a határon túl egy másik nép van többségben. Elzászban és Lotharingiában a németeknek olyan autonómiája van, amelyről könyveket lehetne írni, de sajnos, ez a nagyvonalúság akkor nem jellemzi a franciákat, amikor ők kerülnek kisebbségbe.

Az egyik ilyen eset a svájci Jura kantonban élő francia kisebbség. Helyzete bonyolult. A baj azzal kezdődött, hogy a napóleoni háborúkat lezáró Bécsi Kongresszus, az osztrákokat számtalanszor megalázó francia hadsereg miatti bosszújában, Metternich ördögi terve nyomán a Jura-vidéket a svájci Bern kantonhoz csatolták, hiába tiltakoztak a berniek is, a Jura-vidékiek is. A vereséggel megalázott franciák eleinte beletörődtek a megalázó döntésbe, de a 19. században a győztes francia forradalom ismét erősítette a nemzettudatot és Jura vidéken is kezdett kibontakozni a francia ellenállás szelleme. Tetézte az elégedetlenséget a bevándorló katolikus német parasztok sokasága is, ami a francia protestánsokat is az elégedetlenkedők közé tolta. 1917-ben megalakult az első Szeparatista Bizottság, 1947-ben pedig átszervezték a kanton megyéit, s ez újabb elégedetlenséghez vezetett. 1950-ben törvényben ismerték kisebbségként Jura lakosságát, 1952-ben mégis megalakult a Jurai Nemzetgyűlés, ami a Svájctól való elszakadást követelte. Ugyanabban az évben alakult meg a Jurai hazafiak Uniója, amely már népszavazást követelt egy önálló Jura kanton megalakításáért. 1959-ben azonban a népszavazás megbukott. A kantonban élő francia katolikusok nem tudtak megegyezni a francia protestánsokkal és német katolikusokkal. Végső soron a svájci kormány alakította meg 1979. január 1-én az önálló Jura kantont, a területi autonómia szép példájaként. Ez azonban nem elégítette ki a francia katolikusokat, akik fegyveres harcba kezdtek céljuk elérésére. A 60-as-70-es években számos fegyverrablást követtek el, amiket aztán robbantások és más fegyveres akciók követtek. Mostanság tűnik úgy, hogy mégiscsak győzedelmeskedett az autonómia gondolata és az ultranacionalista-szeparatista franciák is letették a fegyvert.

Egy másik eset éppen Kanadában történt, abban az országban, amelyben az egyik legfejlettebb kisebbségi kultúra működik, számos kisebbséget elismernek, széleskörű autonómiával ruházzák fel, de a quebeci franciák még sincsenek megelégedve mindezzel, a tartomány teles elszakadását követelik. Nem hivatkozhatnak semmilyen elnyomásra, vagy diszkriminációra, maga Quebec is kétnyelvű és teljeskörű autonómiát gyakorolhatnak. Az ultranacionalista franciák azonban állandó népszavazást sürgetnek és állandó feszültségben tartják Kanada különben közismerten békés lakosságát.

Íme csak két példa arra, hogy mire képes a felfokozott nacionalizmus és a józan ész teljes sutba dobása! Az ilyen megoldások Kelet-Közép Európában nem lehetségesek, még akkor sem, ha a székelynek a zsebében gyakran kinyílik a bicska, vagy a felvidéki magyar is odasózna egyet a szlovák sovének nyakára. Érdekes, hogy a francia példát éppen a románság követi a leghűségesebben. 

Bereczki Károly