Az izgága

A régi Rómában, még a királyság korában, amikor az év még 10 hónapból állott, az év első hónapja a március volt. A Rómát alapító Romulus és Remus édesapja Mars, akinek neve azt jelentette: a vörös, ragyogó, a fényes. A hónap első napját tartották az ő születésnapjának. Ezen a napon fegyvertáncot lejtettek Mars papjai, a Saliik. Kézenfekvő, hogy éppen Mars lett a háború istene, hiszen a rómaiak mindig tavasszal indították háborúikat. Azokat megelőzően körmeneteket tartottak, azokon körbehordozták a pajzsokat, harci lobogókat, majd megülték a Szent Tavasz ünnepét. Ezen jelképesen kikergették a városból az ifjúságot, hogy menjenek maguknak új otthont keresni. Íme, Itália gyors meghódításának és a világtörténelem legnagyobb birodalma megteremtésének titka.

Az már az emberi természet legmélyebb ösztöneiben rejlő agresszivításnak tudható be, hogy a latin kultúrkör valamennyi népének Mars a háborús Istene. Párizsban éppen úgy van Mars-mező, mint Berlinben, Madridban, Belgrádban és Bukarestben. A vörös bolygó figurális ábrázolása máig szokás a harci lobogókon.

Szegény bolygó nem tehet arról, hogy olyan szépen ragyog az ég boltozatján. Pedig most kutatása divatba jött, felszíne már több vizslató masinériát is vendégül látott, talán a bolygó el is árulja nekik, hogy valaha olyan szép földihez hasonló életet melengetett, mint a miénk, de ott is gyarlók és esendők voltak a lények, és belepusztultak önmaguk önzésébe. A bolygó ragyogása a gyarló emberekben harci vágyakat ébreszt. Szegény Mars arról sem tehet, hogy március idusán, vagyis 15-én tartották a régi rómaiak a gonosz vénasszonyok elűzésének szertartását is. Így vált ez a nap a boszorkányok napjává, modern értelemben a nyugtalanság, izgágaság napjává.

És most emlékeztessük a kedves olvasót, hogy ezen a napon szúrták le a római szenátusban Julius Caesart és a mi Petőfink is 1848. március 15-én gyújtott forradalmi lángot a pesti ifjúság szívében. Van azért humánus szépsége is ennek a vörös bolygóról elnevezett hónapnak. Hiszen 8-én ünnepli a nők nemzetközi napját, mégpedig Engels és Rosa Luxemburg javaslatára az 1889-es II. Internacionale szavazta meg. A gyöngédség és tavaszi rügyfakadás szimbólumaként ilyenkor hóvirággal kedveskedünk nőnemű társainknak. A hóvirág a tavasz szimbóluma, fittyet hány a zord természetnek, ha havazást hoz, vagy fagyos szelek lengetik karcsú szárát. Csokorba kötve ő híreszteli, hogy itt a küszöbön a tavasz. Ebben a hónapban vannak aztán a zsákban meleget hozó Sándorok, Józsefek és Benedekek, s aztán a vége felé, 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony névnapja, a bő termést előidéző tavaszi szorgalomé. 

Olyan tehát ez a március hónap, mint maga az emberi természet. Dühös, eleinte hadakozik a téllel és háborúkat, áldozatokat hoz. Szerelmes, tehát gyöngéd, figyelmes és kedves, szorgalmas, tehát dolgozik. Csakúgy, mint a természet. Amely a hónap elején még hóviharokkal hidegít, közepe táján már rügyeket fakaszt, a hónap végén már meleget áraszt a dombokra, hogy ibolyák szerelmetes illata csábítsa párválasztásra az ifjúságot. Hogy is írta Áprily Lajos halhatatlan Március című versében: „A nap tüze, látod/ A fürge diákot/ A rétre kicsalta…” Aztán meg: „Zeng, ugye zeng, ugye zeng a szíved!”

Bereczki Károly