Autonómiák Európában IV.: Gagauzia Moldovában

A Szovjetúnióból kivált Moldovai Köztársaságnak zivataros történelme volt.1812-ig Moldova Moldvához, a másik román fejedelemséghez tartozott, mely büszkén hirdette, hogy a Kárpátok és a Dnyeszter folyó közti térség románjainak a szülőföldje. Az 1812-es orosz-török háborút lezáró békében azonban a cári Oroszország kebelezte be, s ezzel az aktussal magvetője lett a mai napig tartó orosz-román gyűlölködésnek. Mi több: a cári Oroszország befolyást szerzett Moldva és Havasalföld politikájában is, Kiselev tábornok Oroszország protektora lett a román fejedelemségekben, és a megtépázott hatalmú Porta beelegyezett abba, hogy a cári hatalomnak kedvező Regulamentul Organic (szervezeti szabályzat) törvénykezései szerint uralkodjanak a Román Fejedelemségekben. 1848-ig ez nem is változott, az akkori bukaresti nemzeti megmozdulást elfojtó török csapatok változtattak ezen és folyamatossá tették a török fennhatóságot.

1918-ban a román királyi csapatok, a bolsevik rezsim elleni intervenció részeseiként felszabadítókként vonultak be Moldovába, amit ma is Besszarábiának neveznek románul, és egyesítették Moldovát az Erdéllyel megnövelt Nagy-Romániával. Húsz esztendeig ömlött Besszarábiából a nacionalista gyülevész népség, Erdélyben még letelepedési segélyeket is kaptak, csak románosítsanak. 1945-ben a bevonuló Vörös Hadsereg szuronyai meg is teremtették a Moldovai Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságot, a Szovjetunió részeként. A Szovjetunió felbomlása után Románia újból szemet vetett Moldáviára, gyorsan meg is adta minden moldáviai románnak a kettős állampolgárságot, a történelem azonban nem nekik adott igazat. Nagy-Románia álma szertefoszlott, amikor Moldovában 1993-ban népszavazást tartottak és a lakosság 83 százaléka nem akart Romániához csatlakozni. Inkább élték a független, de román nyelvű Moldáv Köztársaság mindennapjait.

Éppen akkor robban ki a gagauz fegyveres felkelés a Dnyeszter jobb partján élő keresztény törökök kezdeményezésével. Ők hallani sem akartak a Romániához való csatlakozásról, de a moldáv románok és oroszok elnyomásából is elegük volt és elszakadással fenyegetőztek, amennyiben nem kapnak teljes autonómiát. És, kedves olvasóm, lássál csodát! Moldávia olyan területi autonómát adott Gagauziának,. ami kivívta Európa csodálatát és azóta Moldova büszkén reméli az európai uniós csatlakozást is. A százötvenezres gagauz lakosság területi és adminisztratív önrendelkezését irigyelheti minden elnyomott kelet-európai kisebbség. Orrol is Románia, játszva sértődött nagybácsi szerepét. A román kormány azt nyilatkozta, hogy az új törvény a szeparatizmust bátorítja, szövetséges rendszerhez vezet, és nem védi meg Moldávia többségének jogait. No comment.

Az autonómiát biztosító törvény bevezető része kifejezi a jóindulatot és toleranciát, és olyan ékesszólóan hangsúlyozza az emberi jogokat, hogy azt bármilyen autonómiáról szóló szövegben idézni lehetne. Miután meghatározza Gagauziát mint Moldova autonóm területi egységét, általánosságban egy záradékot is tartalmaz: Abban az esetben, ha a Moldovai Köztársaság független állami léte megváltozna, Gagauzia népének joga van a külső önrendelkezésre. Ez olyan pofon volt Bukarestnek, amit ma sem tud kiheverni.

A törvény biztosítja a gagauz nyelv használatát hivatalos nyelvként mindenütt, ahol gagauzok élnek, a moldován és az orosz nyelv mellett. Gagauziának van saját népgyűlése is, ami azon felül, hogy felállítja a helyi kormányzati szerveket és közigazgatási rendszert, illetékes törvényhozásra is az alábbi területeken:
1. Tudomány, kultúra, oktatás,
2. Lakáspolitika és közszolgáltatások,
3. Egészségügy, testnevelés és sport,
4. Helyi költségvetés, pénzügy és adópolitika,
5. Gazdaság és környezetvédelem,
6. Munkaviszonyok és szociális biztonság.

Láthatjuk mindebből, hogy van miért Bukarestnek a fogát csikorgatnia. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy ennek a 150 ezres közösségnek van zászlaja, himnusza és címere, akkor megállapíthatjuk, hogy mindene van, aminek egy közép-kelet-európai kissebségnek szüksége lehet önmaga fenntartására. S ehhez még hozzájárul a saját bíróság, ügyészség és rendőrség is. A „másik” román államban van autonómia, az anyaországnak számító Romániában még arról is beszélni kell, hogy egyáltalán lehet-e magyarul megszólalni. Másfél millió magyar embernek, akinek történelmi és néprajzi tudata messze meghaladja az anyaországi népesség hasonló tudatát. Csak azt nem tudom, hogy román felelős politikusok mostanában nem látogatnak el Kisinyovba, ja, hogy Gagauziába nem, az ezek után érthető.

Bereczki Károly