Mi a baj, nyelvtanárok?
Béna egy hangyányit, ahogy eszik-iszik a család, tömi befelé nagy boldogan a töltött káposztát a papó, hogy ni, az unoka mire vitte. Cool ez a diplomaosztó, cigányt is mindössze azért nem hívnak, mert konkrétan diplomáról egyelőre szó sincs. Persze ünnepelni attól még lehet. Elvégezte a gyerek, elvégezte, csak papírt – olyan igazit – nem adtak róla neki. Do you understand?
Majd’ minden negyedik végzősnek kilóg a nyelve a Debreceni Egyetemen: a követelményt így-úgy/sikerrel teljesítők 24 százalékának nincs meg a középfokú, C típusú nyelvvizsgája, ami perpillanat elengedhetetlen az oklevélhez. A rektor azt mondja, nyelvet tanulni nem az egyetemen kell, jöjjön ide úgy a gyerek, hogy már tud. Azt nem mondta a rektor, de gondolta, mindennek a hátterében az áll, hogy a középiskolai idegennyelv-oktatás úgy szar, ahogy van.
Az elmúlt hetekben öt egyetemi nyelvoktatót kértem meg, mondja el, milyen szinten vannak nem nyelvszakos hallgatóik a német- és angolórákon. A véleményüket még név nélkül sem merték vállalni. Azt viszont „egybehangzóan” sugallták: nagyon gáz a helyzet. Hát, ha így állunk (gyanú igazolva), már csak az a kérdés, mit gondol egy középiskolai nyelvtanár arról, hogy ezt a nem túl szimpatikus 24 százalékot rájuk veri a felsőoktatás. Meglepő válasz érkezett: egy átlag debreceni gimnáziumban tanító angoltanár úgy véli, a rektornak igaza van.
S hogy miért? A tanárnő szerint ahány évet és órát (elvileg) a diákok általános- és középiskolában eltöltenek nyelvtanulással, az elég kellene, hogy legyen egy középfokúhoz. De! A vizsga drága (kb. 20 ezer forint) – ha elvárják a diplomához, igazán lehetne ingyenes. Az úgynevezett elit gimnáziumokban tanulók majdnem mindegyike rendelkezik minimum egy, gyakran több nyelvvizsgával, ott a felsőfokú nyelvvizsga is gyakori. Viszont egy átlagos gimiben 100 végzős tanuló közül 5-10 szerez nyelvvizsgát.
Arra pofonegyszerű a magyarázat – így a tanerő –, miért nem szereznek a 12. évfolyam végéig nyelvvizsga bizonyítványt a fiatalok: motiválatlanok. Még akik tovább is akarnak tanulni, azok is úgy vannak vele, legyen meg az érettségi, aztán majd lesz valahogy. A mindennapokban ez így realizálódik: az iskolában nem menő tanulni, magántanárra meg nincs pénz. A másik oldal sem szent: a tanár fáradt, adminisztrál reggeltől estig, alulfizetett, fusizik, nincs kedve tanítani. Sokuk még mindig úgy gondolja, a nyelvtanítás szabályok tökéletes elsajátítása. Persze aki 6-8 helyett 20 fős csoportban kénytelen oktatni úgy, hogy nincs az iskolának pénze biztosítani a fénymásolást, csodát nem lehet tenni. Ennyi az iskolapélda.
Most gyorsan átgondolom, hány diplomás ismerősöm használja pénzszerzéshez a nyelvét közvetlenül… Rengeteg. Angolul, németül, olaszul viszont a 90 százalékuknak soha nem kell megszólalniuk olyan munkahelyükön, ahová egyébként elvárás volt a nyelvvizsga léte.
Ott tartunk, ahol 15 évvel ezelőtt: nem fogalmazza meg (magyarul) senki, hogy az igazolt nyelvismeret nem cél, hanem eszköz. Tömegeknek a mai napig komoly pech. Arról pusztán beszélni, hogy idegen nyelvet tudni öröm, sansz, önbizalom, nekivetkőző világ, olykor túlélés, a mai viszonyok mellett még teljességgel felesleges.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
