Hirdetés

Hirdetés

A ribancok, a transzvesztiták és Karas Monika

civishir.hu

2013.10.05. 20:50

A ribancok, a transzvesztiták és Karas Monika

Nem gondolom, hogy egy mai gyereknek kizárólag Magyar népmeséken kell felnőnie. Bereczki-Csák Helga jegyzete

Hirdetés

Hirdetés

Nem gondolom, hogy a tévé nevelni tudja a gyereket, akkor se, ha reggeltől estig a Spektrum előtt ül, ahol a Brutális fizika című műsor révén 55 perces kiképzést kap a 144 kilométer per órával száguldó szilvamagról. De azt se gondolom, hogy a tévé végképp meghülyíti őket; ha nem elé forrasztjuk óvoda/iskola után, hanem oda ülünk vele, együtt kritizálunk, elemzünk, kommentálunk, akkor – bármilyen meglepő – alkalmanként még híradót is lehet nézni. (Mi nézünk).

Mert azt meg egyáltalán nem gondolom, hogy egy mai gyerekeknek kizárólag Magyar népmeséken kell felnőnie. Hiszen aki nem alszik el Szabó Gyula bácsi hangján, az is könnyen slamasztikába kerül. A távirányító mellé nem árt egy magyar-magyar szótárt bekészíteni, különben olyan kérdések jönnek, hogy mi az a véka, rokona-e a rókának a rokolya, mit csinál a suszter és mennyi Túró Rudit lehet venni fél krajcárért. Ezekre természetesen válaszolni kell, de attól függetlenül, hogy nemzetünk ereje és önazonosságunk letéteményese a sorozat – a főcímben filodendront fújó madárral, Jankovics Marcellel, Szabó Gyulával, a veretes narrációval, valamennyi leforrázott farkassal együtt –, bizony túlhaladták a mai gyerekek a Magyar népmesék hangulatát, képi világát, szókészletét. Ahogy túlhaladták az m2-n nyomatott Mézga családot is. 1972-ből. Frakkot. 1972-ből. A műsorszerkesztők még mindig abból indulnak ki, hogy mi mit szerettünk, mit szeretett Rákay Philip intendáns, és nem abból, hogy mi lehet az, ami a mostani generáció számára agressziómentes értéket közvetíthet úgy, hogy továbbra is a kicsik fantáziájára építve, gazdag szókinccsel, de a saját maguk által élt valóságban, a saját nyelvükön szól hozzájuk. Pikaccsuk, küzdősportot űző pandák és unatkozó sellők nélkül. Hogy nem írnak ma jó meséket? Jobbakat, mint valaha! Ismerik Varró Danit? Berg Juditot? Lackfi Jánost? A mesének nem modernnek és igaznak kell lennie, hanem érthetőnek. Szerethető állatokkal, gonosszal, küzdelemmel, jó arcokkal, igazságszolgáltatással, tanulsággal.

A közelmúltban A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra címmel rendeztek konferenciát, amin sokat lehetett volna spórolni, mert egy mondatban meg lehet fogalmazni a lényegét: irtani kell a káros tartalmakat. Ha én most Karas Monika lennék, jogkörömnél fogva úgy betiltanám például a Disney Channel-t, mint a szél. A gyerekeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak leginkább tehát önmagától kell megóvnia, amiért nem teszi. Miért? Mert a Disney-n kizárólag agyhalottak szerepelnek, olyan képességekkel felruházva és körülmények közé ültetve, amibe egy tanult, felelősséggel utódot nemző, átlagkeresetű, tisztes (tehát nem gazdag) szülőkkel rendelkező vénkerti panellakó gyerek beleszédül.

Hogy mit adnak? Az Indul a risza – már az a cím is… –  nagyjából 13 éves táncosnői egyedül röpködnek Chicago és New York között, nem pusztán saját szobájuk, de tágas gardróbjuk, festett hajuk van és az iPad úgy tartozik hozzá a mindennapjaikhoz, mint a miénkhez a vécépapír. A Jesse-ben négy testvér között nincs két egyforma bőrszínű, varánuszt, bébiszittert, komornyikot tartanak, iskolába csak a szórakozás kedvéért járnak. Reggelig lehetne folytatni a sort: a kétél(e)tű Hannah Montanával, a blogot író(!) kutyával. Az élet jellemzően egy felhőkarcoló lakosztályában, egy luxushajón vagy a tengerparton zajlik. Abban a világban, ahol a lányok leakciózott ribancot, a fiúk pedig arcba szárított hajú transzvesztitát alakítanak, a cél az érvényesülés, a buli és a tánc – azon kívül semmi más.


Zack és Cody egy óceánjárón keresi a kalandokat

Jesse nem az a kifejezett szürke gyerekcsősz...

Ebben az amerikai lekvárban mindenki sztárjelölt, s magától értetődően nem illenek hozzájuk olyan földi örömök, mint a bicajozás vagy a bundás kenyér.

Karas Monikán nagy a teher. Ott van a szeme előtt mindaz, amitől megvadulnak a gyerekek. A káros médiatartalom nem az autóbaleset, a meztelen fenék, a Facebook, hanem a tömény dózisban érkező üzenet: nem lehetsz átlagos! Ha mégis, halott vagy. Egy senki.

Pedig a Magyar népmeséken túl és a Disney-től távol a tévé akár nevelhetne is. Ha akarna. A túlélésre.

Bereczki-Csák Helga

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.