Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fiatalok. Bolondok?

| 2010. 04. 10. | 14:52:06
Debrecen – Azt, hogy Voksán Virág házi szórakoztatásra készült pornóképeit miért nem szedte le a telefonjáról, s miért háborgott, amikor a neten találkozott velük újra, nem tudom. De azt igen, hogy egy hadházi lány most majdnem ugyanígy járt.
Fiatalok. Bolondok?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Igaz, ő „csak” egy akt képet készített magáról, mert a fiú, aki tetszett neki, ezt szabta az együttjárás feltételéül. A kislány normális családból való, rendes körülmények között él, de a közeg, amiben az iskolai hétköznapjait tölti, nem éppen a szellemi fellendülést hozta ki belőle. Szerelmes lévén tehát a menő gyerekbe, elkészítette magáról a ruha nélküli fotót, állítólag a kád szélén ülve. Azért csak állítólag, mert én nem tudom, nem láttam, pedig a „poén” éppen az, hogy miután elküldte, a srác feltette a netre. Aztán most beszélik, nézik, csámcsogják a tanárok, az ismerősök, az ismeretlenek és a helyiek, meg persze a közösségi portálok milliós kíváncsijai. 

Egy korosztályos iskolatársa, aki viszont Debrecenben, jó iskolában tanul, ahol a szülők által elvárt szellemi táplálékot biztosan megkapják a diákok, másképp került rossz helyzetbe. Hogy 15 évesen hogyan szolgálták ki az egyik belvárosi lebujban pálinkával és borral, arról van elképzelésem. (De hogy ezt miért tehetik meg büntetlenül, arról nincs.) A fiatal valószínűleg kimerítő tapasztalatot szerzett a részegséggel járó borzalmas rosszullét s a kijózanodás kellemetlen fejfájásáról, ami vagy végleg elriasztotta a mértéktelen ivástól, vagy elindította a vadabb élet útján.
Az ismerősök, ismeretlenek s a többi szülő pedig a szégyenbe került gyerekek háta mögött beszéli ki, szólja meg az anyát és az apát, kéjes örömmel ecsetelve a nevelési kudarcukat. Felhánytorgatva az odafigyelés hiányát, a rendes, de szegényes körülményeket vagy épp a kiugró gazdagságot, ami miatt ilyen méltatlan helyzetbe kerültek a gyerekek.

„Az ő gyerekeik, nem az enyém”, gondolják sokan nagy lelki nyugalommal. De a nyugalom csak addig tart, míg viszont nem látják a lányukat pucéran az általuk addig olyannyira kedvelt, közösségi portálok valamelyikén.

 

B. Gergely Krisztina
bgergely.krisztina@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kosz, rágcsálók nyomai a földön: bezártak egy nagyerdei éttermet
Kosz, rágcsálók nyomai a földön: bezártak egy nagyerdei éttermet
Súlyos hiányosságokat tárt fel a Nébih ellenőrzése.
Hirdetés
Hirdetés
EP-választás: megérkeztek az első levélszavazatok
EP-választás: megérkeztek az első levélszavazatok
Az első napon 7200 voksot adtak le a külképviseleteken.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.