Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fényév távolság

| 2009. 12. 14. | 09:42:13
Debrecen – Egy mozgáskorlátozott srác, egy „koloratúr” férfi, egy megtestesült szerencsétlenség és egy szegény sorsú fiú. Mindenki a döntőben, aki egy kicsit is eltér az átlagtól.
Fényév távolság
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nem kétlem, hogy van tehetségük, szorgalmuk és ambíciójuk is, de a tehetségkutató most még a megszokottnál is jobban elfordult a sima átlagostól. A vékonydongájú Andrénak már azt is ki kellett jelentenie a sajtóban, hogy nincs kasztrálva, így született, ő férfiszoprán és kész. A műfajban még keresgéli önmagát, szeretne könnyedebbeket éppúgy énekelni, mint vérkomoly áriákat, szóval a crossoverben utazik. Olyan magasztos célja van, mint „megszerettetni az operát a magyar emberekkel”. Nem tudom, hogy ha ez Gregor Józsefnek, Melis Györgynek vagy Palócz Lászlónak nem sikerült, akkor mit akar itt André, de ez az ő dolga.

A netről táncolni tanult Csikó Szabolcs nem csinált titkot nehéz körülményeiből: azt mondta, sokszor már a hónap elején a korgó gyomor gyötri őket, és villamoson is még csak most ült életében először. Nem hallgatta el, hogy anyagi javulást legalább annyira remél a műsortól, mint karriert, de fél is tőle: nem akar ugyanis a múltkori győztes, a vajdasági születésű, rossz körülmények közül jövő mesemondó gyerek, Utasi Árpi sorsára jutni. Fél, hogy bedarálja a sztárvilág, nem érzi magát erre elég felkészültnek.

A mozgáskorlátozott, de jó értelemben hiperaktívnak tűnő reppergyerek, Veres Robi az anyjának szeretné bebizonyítani, hogy nem here és magának, hogy igazi férfi. Különben nem verné nagydobra a magánélete részleteit, és nem mondana olyan hülyeségeket, hogy most még az se baj, ha valaki csak a hirtelen jött ismertsége miatt akar vele összejönni. A rábízott feladat megoldását a zsűri kötelességszerűen az egekig magasztalja, miközben valljuk be, sokszor csak egymás után sorolja a szavakat, se mondandó, se rím, se ritmus, se semmi nincs a szövegében. Jaj, tudom, igen, csináljam utána, ha annyira fikázom! Nem csinálom. De tény: az előre megírt (vagyis nem freestyle) stílusban sokkal jobb a fiú, mint amikor rögtönöznie kell.

És végül a gátlásos Tabáni, az őstehetség Máté-Mercury reinkarnáció, a múzeumi teremőr, aki ötször felvételizett a képzőművészetire, de sosem vették fel, pedig (állítólag) tehetséges. Biztosan az is, csak hát ott nem volt benne Hernádi Judit és Oroszlán Szonja a felvételi bizottságban. István egyébként ügyesen játszik a szerencsétlenséget sugárzó belső erejével, így például a Kaszás Attila-dal, a Fényév távolság előadásakor lezajlott érzelmi kitörése is jól sült el. A magyar és a külföldi tehetségkutató műsorok „kimutatása” szerint egyébként azok a versenyzők, akik elsírják magukat vagy megríkatják a zsűrit/közönséget, jó eséllyel pályáznak a havi egymilliós első helyre, de legalábbis a dobogóra. Mint például Molnár Ferenc Caramel vagy Rúzsa Magdi is annak idején.

Szóval szombat óta mindenki a döntőben van, aki egy kicsit eltér az átlagtól. Tehetség, ambíció és elhivatottság versenyez majd egymással, amit persze felülír majd a szimpátiára alapuló, nézői sms-ek dömpingje. Aki a legtöbbet kapja, az a legtehetségesebb. És kész.

B. Gergely Krisztina

b.gergely.krisztina@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.