Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Enyhített körülmények

| 2010. 03. 01. | 07:55:12
 Debrecen – Etetheti, sétáltathatja, gondozhatja, dédelgetheti az anyuka a kutyát, amit a bíróság jóvoltából visszakap. A dögöt, ami széttépte a gyerekét.
Enyhített körülmények
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ítélet született a múlt héten. Meglehetősen keveset kapott Dominik anyja: egy évet, azt is felfüggesztve. Pedig amit csinált, több sebből vérzett, mint a kisfia, miután szétmarcangolták a kutyák. Épelméjű szülőként nehéz elfogadni a nő ügyvédje által mondott magyarázatot, hogy azért ásták el a gyereket, mert féltek a következményektől. Az ismerősök, a család, a köz véleményétől, haragjától. Hogy ezért tolták el a szétcibált rongybabaként talicskába tett fiúcskát egy kilométerre, s ezért ástak neki gödröt, tették bele, szórtak rá földet, majd mentek haza, mint akik jól végezték dolgukat. Mert megijedtek a következményektől! Önmagában a félelem még tán érthető is lenne, de ez mióta enyhítő körülmény? Hiszen megijedt, vagy félt a következményektől Farkas Péter is, azért szaladt olyan (de nem elég) messzire a magyar igazságszolgáltatás elől. És megijedt ugyanettől a babáját nejlonzacskóba csomagoló „anya” is, aki a múlt héten tette a Tócó partjára a számára nem kívánatos gyereket. És általában váratlanul feltörő, páni félelemből válik valaki cserbenhagyó gázolóvá, hiszen akkor is a következmények miatt esik kétségbe az ember. Ezeknél az eseteknél miért nem enyhít a büntetésen ez az (egyébként emberi) tényező? 

Ráadásul Dominik anyukája a hatóságokat is alaposan félrevezette, aminek következtében jó sokáig keresték a gyereket a Dunában – na vajon kinek a költségén? Mindezek tetejében a szökésben lévő, kedves férjének is falazott, aki azt hitte, megúszhatja a börtönt, amit valami (egy gyerekhulla elásásánál sokkal kisebb súlyú) ügy miatt szabtak ki rá. Hát nem úszta meg. De a gyerek sem.

Úgy érzem, most nagyon liberális ítélet született. A bíróság igazán minden lehetőséget megvizsgált, figyelembe vett, mérlegelt, a nőnek pedig a legnagyobb büntetés úgyis az, hogy a nagy nehezen, több év házasság után világra jött, egy szem fia nincs többé. Vigaszként(?) lesz viszont helyette ismét kutya, ami az ítélet eredményeként kerül vissza hozzájuk.
Azt az aprócska szépséghibát figyelembe nem véve, hogy a kétéves Dominik halálában a harci dög volt a főszereplő.

B.Gergely Krisztina

b.gergely.krisztina@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Kenyeres Bálint alkotása megkaphatja az Arany Pálmát.
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Így az egész világ láthatja.
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Minden szempontból szintlépés a hazai sorozatgyártásban.
Jön a Harry Potter-sorozat!
Jön a Harry Potter-sorozat!
A sorozat hűen adaptálja J. K. Rowling könyvsorozatát.
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Olyan alacsony költségvetésből készült, hogy sokan bukásra ítélték.
Elhunyt Richard Chamberlain
Elhunyt Richard Chamberlain
Egyik napról a másikra az amerikai tinilányok első számú kedvence lett.
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
A Reménytelenül debreceni ősbemutatóján jártunk.
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
A kultmű, amelyik megégetett egy nemzedéket. Most már 4K-ban.
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Döntött a Fővárosi Törvényszék.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Késnek a vonatok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Késnek a vonatok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Felborult egy autó a vasúti átjáróban.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés