Elferdült fejek

A múlt hét bővelkedett beszédekben, szónoklatokban, előterjesztések felvezetésében és beszólásokban is. Nem csoda, hisz volt közgyűlés rendes és ünnepi, megemlékezés október 23-ról, díjátadás, a tél közeledtére tekintettel pedig leander-áthelyezés kintről bentre. Debrecen polgármestere megint sűrű programot szervezett, tartott beszédet, szónoklatot, vezetett közgyűlést és kiborította az MDF-t. Legalábbis a nyíregyházi alegységet, aminek a helyi vezetője úgy megsértődött a debreceni városfő egyik mondatán, hogy csak na.
A felháborodástól nem látva pedig egyenesen odáig merészkedett a Fórum nyíregyi vezére, hogy felszólította Kósát: kérjen bocsánatot az ott élő nőktől, amiért brutálisan megsértette őket, s most joggal érzik megalázva magukat. Nagy azzal érvelt, hogy egy intelligens és jó modorú politikus nem engedheti meg magának ezt a hangot. Ez igaz is lehet, ám a debreceni polgármester megengedett már magának ennél erősebbet is.
Dávid Ibolyának jellegzetes fejtartása van
Dávid Ibolyának a (nem a gondolkodástól) ferdén álló feje, Lendvai Ildikó botoxgyanúsan sima arca, Dobrev Klára és az izmos kertész képzeletben felvillantott pásztorórája már mind a Kósa-féle beszólások archívumát képezik, és mind sértőbb, bántóbb volt, mint a mostani megjegyzés. (Bár Lendvai Ildikó nemhogy nem sértődött meg akkoriban a botox-gyanún, hanem még azt hozta ki belőle, hogy Kósa és a barátai fiatalabbnak látják őt, mint amennyi valójában.) De belegázolt már az olykor szabadszájú városvezető mások lelkivilágába is, például Mikola István egykori miniszter szinglihordás megjegyzéséhez „méltóan” az elvált emberekébe, s talán sokkal jobban, mint most a nyíregyházi hölgyek esetében.
A polgármester néha „olyanokat” mond (Fotó: Mangu Róbert)
Ráadásul megmagyarázta, hogy nem egy, hanem A, és nem mindegyik, csak az az egy a topmodell, amelyikről szó volt, mit kell ezen megsértődni és bocsánatot kérni, pláne, hogy ő szintén nyíregyházi nőt vett feleségül.
Az MDF szomszéd megyeszékhelyi vezetőjének reakciója nevetséges és gyermeteg volt, a felháborodása műjellegű, a bocsánatkérés kérése pedig röhejes.
Amikor Kósa Lajos Dávid Ibolyának a (nem a gondolkodástól) ferdén álló fejére tett megjegyzést, Herényi Károly egyszerűen intézte el a dolgot: hasonló hangnemben – simán – lebunkózta Kósát. S az ügy ezzel le is volt zárva.


















