Ég a ház!

A héten tűz ütött ki az egyik debreceni zug-szocotthonban. A tűzben senki nem sérült meg, halálos áldozat sincs. De illegalitás meg pénzhajhászat, zsúfoltság és áporodott levegő – az van.
Azt mondja a szakember a megyei lapnak , hogy a gondozóházak nagy része nem azért működik illegálisan, mert túl szigorúak az előírások, hanem mert a profitorientáltság az elsődleges cél. Jellemző! Egy  pesti tulajdonos például állítólag odáig ment, hogy januárban kirúgott két embert egy idősotthonból, mert nem átallottak „meghosszabbítani” a gondozottak életét, s ezzel csökkentették az intézmény profitját. Bizony! Nem azért tették lapátra az igazgatót meg az ápolónőt, mert hagyták hamarabb meghalni a rájuk bízott időseket, hanem pont fordítva: elvonták tőlük a pszichiátriai tudatmódosító gyógyszereket, amitől az öregek hamarosan jobban érezték magukat és tovább éltek. Így viszont elmaradt az extraprofit – legalábbis így mondják. Az ilyen morbid sztori remélhetőleg nem tömeges, bár hivatalos adatok szerint az idősotthonok lakóinak pszichiátriai gyógyszerezése, illetve az ennek következtében fellépő egészségkárosodás gyakori szokás Magyarországon.

Szóval nem elég, hogy sok helyen nagyüzemben megy a tudatmódosítás, még zsúfoltak, áporodottak, sőt néhol lepukkantak is ezek a gondozóházak. Hajdú-Biharban például dívik a fekete idősgondozás: egyes adatok szerint legalább százan laknak illegális otthonban a megyében. Ez csak azért furcsa, mert komoly pénzeket, 60-130 ezer forintokat kell havonta kifizetni az „ellátásért”, ráadásul még kaució is szükségeltetik a bejutáshoz. Például pár millió forint vagy az öreg lakása. És a tulajdonosnak nyilván sokkal jobban megéri összezsúfolni egy családi házban 15 kiszolgáltatott, önálló életre már nemigen alkalmas embert, rábízva két-három ápolóra, mint ötvenet elhelyezni egy kellően nagy épületben. Merthogy önköltségen működtetni a legalább 30-50 ember gondozását felvállaló szocotthont lehet (állítólag). Amik Debrecenben vannak, azok tehát nem ilyenek, ezekben 10-15 idős nő és férfi vegetál nagyjából 80 négyzetméteren.
Én biztos nem adnám a szüleimet ezekre a borzalmas helyekre, és szerencsére egyelőre nincs is napirenden a kérdés. De ha komolyan el kellene gondolkodnom azon, mit csináljak, ha nem tudok mellettük lenni napi 24 órában, bizony nagy bajban lennék. Merthogy az önkormányzat által, szabályosan működtetett otthonokban sem túl rózsás a helyzet. Amióta az újságírás közelébe kerültem (már vagy 13 éve) a „P9” például állandó balhék és témák forrása volt. Itt, a Cívishíren is megírtuk, amikor kirúgták a vezetőt, mert megszegett ezt-azt, és csalt itt-ott. De az ellátottak is kitálaltak, lopásokról, pénzek eltűnéséről beszéltek, valamint a betegek megalázó helyzetéről, a (szerintük) nem gondos és szakszerűtlen ápolásról. Most ide vigyem az édesanyámat? Vagy abba, amelyiknél minimum a lakás a beugró és még csak külön szoba sincs? Isten őrizz, inkább megoldom önerőmből, valahogy, akárhogy.

A leégett magánotthonból az idős embereket az önkormányzat – krízishelyzetre való tekintettel – rendkívüli ülésen hozott döntéssel, pikkpakk el tudta helyezni máshol. Már csak azt nem értem, mit kell annyit gatyázni a pénzhajhász zugotthonok bezárásával, és miért kell mindig megvárni, míg megtörténik a baj?

B. Gergely Krisztina