Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cigányútra mentünk

| 2010. 06. 05. | 10:44:14
Debrecen – Precedens értékű, jogerős döntést hozott szegregáció-ügyben a Legfelsőbb Bíróság. Precedens értékű döntést hozott egy iskolaigazgató is: rutinos, kinevezett tanároknak mondott fel.
Cigányútra mentünk
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Igaz, a per egy miskolci elkülönítéssel kapcsolatban született, a pedagógusok viszont Hadházon tanítottak (egészen keddig), de a kettőnek legfeljebb csak látszólag nincs köze egymáshoz. A hátterében egyiknek is, másiknak is a jogvédő szervezetek által hangoztatni oly kedvelt szegregáció állt. Az LB a szerdai határozatával a magyar bíróság történetében először ítélt meg jogerősen kártérítést oktatási szegregáció miatt, öt roma diáknak ítélve meg fejenként 100 ezer forint kártérítést. (De egyébként közvetve mintegy 200 ezer cigánygyereket érinthet.)

Hajdúhadházon néhány éve költöztették be a külön épületben tanuló romákat a központi iskolaépületbe. Bár a lelkes jogvédők gettókat, lepukkant körülményeket és nem megfelelő szintű oktatást kiabáltak, a Szabó Gábor utcai épület tiszta volt, felújított, és a munkájukat lelkiismeretesen végző tanárok próbáltak írni-olvasni tanítani ott is. (Az egyetlen kellemetlen emlék, amire ezzel a különítménnyel kapcsolatban emlékszem, Rapcsák Annamária késes hadonászása volt.) A gyerekek szinte 100 százalékban cigány származásúak voltak, ez tény, de mindegyikük felzárkóztatásra szorult. Győztek a jogvédők, felszámolták a „gettót”, és beköltözött mindenki a központba.

Ahol most azért kellett kirúgni kinevezett, régóta ott tanító pedagógusokat (és nem fognak hosszabbítani sok szerződésesnek sem), mert nincs elég osztály, mert a beköltözés következményeként – illetve az egyházi iskola létrejöttével – jó páran kivették a gyereküket az iskolából. Elvitték a másikba, ahol a kezdeti, „mindenkit felveszünk”-lendület alábbhagyott, és helyébe lépett a „mindenkit felveszünk, aki a felvételin jól elbeszélgetett”-úzus. Mert annyian mennének oda, hogy nem győzik az egyháziak, muszáj felvételiztetni. Közben pedig a „cigányos-szegregálós” iskolában osztályokat kell összevonni, csoportosan kell létszámleépíteni, mert ha eddig nem volt, most garantáltan létezik, csak már spontánul, a szegregáció. Miközben felsőfokú iskolai végzettség nélküli, kiközvetített, többségében roma származású koordinátorok segítik(?) a tanárok munkáját. Miközben a gyerekállomány már gyakorlatilag csupa cigány, van, akit rühesen is felküld az apja, mert „otthon csak a baj van vele”. Miközben azok a nem roma diákok, akik még ide járnak, semmivel se kapnak rosszabb színvonalú oktatást, mint azok, akik nem ide járnak. Csak hát egyre kevesebben vannak – mint a tanárok is. És mindeközben pedig a város sorra veszít a fontos pályázatokon, mintha valamiféle büntetésben lenne a bíróság által korábban itt is megállapított szegregáció miatt.

Veszít itt gyakorlatilag mindenki: város, iskola, gyerek, szülő, tanár, diák, magyar, cigány. Nincs jó megoldás.

 

 

B. Gergely Krisztina
b.gergely.krisztina@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Kenyeres Bálint alkotása megkaphatja az Arany Pálmát.
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Így az egész világ láthatja.
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Minden szempontból szintlépés a hazai sorozatgyártásban.
Jön a Harry Potter-sorozat!
Jön a Harry Potter-sorozat!
A sorozat hűen adaptálja J. K. Rowling könyvsorozatát.
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Olyan alacsony költségvetésből készült, hogy sokan bukásra ítélték.
Elhunyt Richard Chamberlain
Elhunyt Richard Chamberlain
Egyik napról a másikra az amerikai tinilányok első számú kedvence lett.
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
A Reménytelenül debreceni ősbemutatóján jártunk.
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
A kultmű, amelyik megégetett egy nemzedéket. Most már 4K-ban.
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Döntött a Fővárosi Törvényszék.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés