Cantemus!
Pedig amúgy mindenki utálta. Az egyenruhát, amit az évnyitók és -zárók mellett a mindenkori ünnepségeken is magunkra kellett húzni, legkevésbé talán a kórusversenyeken éreztük tehernek. Nem mintha egyébként a ruha lett volna a legnagyobb gátja a gyermeki felszabadultságnak, de hát na! Csak nem lehetett annyira lazázni benne, mint mondjuk a hegedű- vagy zongora fellépések után, amikor a saját, kézzel hímzett blúzunkban rohangáltunk a színpad mögötti zegzugokban.
A Bartók Teremben rendszeresek voltak a fellépések, nemcsak a kórusfesztiválon, hanem más alkalmakkor is. Volt olyan, amikor az én énekkarom állt a színpadon, de a karzat is megtelt fiatalokkal és közösen énekeltünk valami nagyon hangosat és impozánsat. Ilyenkor tényleg „forrt a világ”, szaladgált a hideg a hátakon. Mert aki szereti a zenét, érti vagy műveli (esetleg mindhármat egyszerre), azt kirázza a hideg a kórusmuzsika hallatán.
Persze a nosztalgia sem szépít meg mindent. Volt azért olyan utazásunk is, ami ugyan már rég levetette magáról az úttörő kötelmeket, s elméletileg szabad volt, gyakorlatilag azonban – egy erős akaratú, nem szimpatikus karakterű karvezető hisztériájának köszönhetően – felért egy rémálommal. Ahonnan alig vártam, hogy hazajöjjünk, s az életben nem mentem többé próbákra. De volt olyan is (az NSZK fiataloknál), ahol az eltöltött tíz nap nemcsak az éneklésről, hanem az összes kamaszkori velejáróról, a bulizásról, vidámparkról szólt.
A Bartók Béla kórusversenyt kétévente rendezik meg, a most zajló a sorban a XXIV. Ahol a kórusok a kísérő folklórbemutatón népviseletben mutatják be népük kultúráját, szokásait, táncait.
Az egyenruhát tehát felváltotta a népviselet. De a lényeg ugyanaz maradt.
Ma már mások a szokások (Fotó: Burai Luca)
B. Gergely Krisztina
