Bedrótozva

Impresszumot ugyanis hiába kerestem, nem találtam egyik oldalon sem. Végigolvasva az persze kiderült, hogy MSZP-s kampányanyagról van szó, benne az ország minden tájáról összeszedett, fideszes politikusokat érintő hírekkel. Akadt köztük egy-két nagyobb horderejű is (de csak említés szintjén, mindenféle alátámasztás nélkül), viszont Kósa Lajossal kapcsolatban például a Modemben felállított, óriási jelentőségű szobrát, valamint az őt is ábrázoló, vicces-huszáros freskót említették meg.
Na mindegy, szóval az impresszum hiánya miatt az újságot jogsértőnek ítélte az arra illetékes bizottság, amit a Fidesz olyan magas labdának tekintett, amit azonnal lecsapott. Bejelentette a forródróton. Mármint a szocialisták drótján, aminek a létrejöttét szombaton újságolta el Mesterházy Attila. Hogy tudomást szerezhessenek ők is és mindenki más is azokról az eseményekről, amelyek a kampány normális menetét veszélyeztetik, illetve sértik a kiegyensúlyozottságot. Azt a kiegyensúlyozottságot, amire egyébként a szocialisták miniszterelnök-jelöltje olyan kényes, amint azt a március 15-ei beszédében jelezte is.
És ami után mégsem hívta meg a saját sajtótájékoztatójára a Hír Tévét, a számára esetleg kellemetlen kérdéseket feltevő, fideszes médiumot. Jogában áll egyébként. Bár igaz, ami igaz, arról se tájékoztattak valami széleskörűen, hogy a hétvégén Debrecenbe jött, meghívót legalábbis nem küldtek mindenkinek az eseményre. Na! Tehát az MSZP egy e-mail címet és egy telefonszámot adott meg azoknak, akiknek rossz kampánytapasztalatuk van. Akiket például inzultus ér. Azt nem részletezték, hogy milyen inzultus, ezért kérdezem: azt be lehet itt jelenteni, ha valaki lemegy a boltba, megkérdezi tőle két bunkó, hogy kire szavaz, és amikor azt mondja, magánügy, lekomcsizzák? Ha ezt bejelenti valaki a forródróton, akkor mi lesz? Jogi segítséget ad a párt? Szétkürtölik a médiában, ahogy ígérik? Kevesebb lesz a lakótelepi suttyó?
Erőtlennek tűnő elképzelés az MSZP-s forróvonal. És elgondolkodtató az is, amit a párt honlapjának fórumán az egyik hozzászóló vetett fel. Hogy még azoknak kell szégyenkezniük és szégyellniük a politikai beállítottságukat, illetve félniük akár lemenni a boltba is, akik szimpatizálnak (-tak) az MSZP-vel, ahelyett, hogy egyszer végre már a párt vezetői szégyellnék magukat.
Volna azért mit bejelenteni a forródróton, a számtalan, apró-cseprő, de megalázó atrocitás mind figyelmet érdemelne – és nemcsak a média részéről. Ám azok, akiket inzultus ér, csak legyintenek. Majd megnézik a híradóban, hogy aznap kit miért baszogattak, és örülnek, hogy ezúttal nem ők voltak a célpontban. Dehogy fognak ilyenek miatt még spicliskedni is!
B. Gergely Krisztina


















