Amnézia

Azt eddig is tudtam, hogy az emlékezetünk néha szeret csalni. Vagy muszáj neki. Csak a szépre emlékezünk, az első boldog nyárra, mert ki a fene szeret a rosszra, szégyenletesre, kínosra visszagondolni, és ki vallaná be szívesen most is, hogy ő a vesztesekre voksolt. Hogy lúzernek nézzék? Ugyan már! Egy kis kozmetikázás belefér, bármit mondhatunk, a fülke hallgat, mint a sír.
Két államtitkárt ad Debrecen: Halász János kulturális alpolgármestert és Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnokot. Halásznak nem új a feladat, volt már ilyen magasságokban 2002-ben, még ha rövid ideig is. Talán arra is emlékeznek sokan, hogy kacérkodott a szóvivőséggel és volt civil mozgalom élembere, arra viszont esetleg nem mindenki, hogy eredetileg az SZDSZ-ben ült. Bizony, még az elején. Kovács tanácsnok számára azonban új lesz a megbízás, ő eddig a debreceni képviselők testületének munkáját kommunikálta. Vagyis a Fideszét.
Kit érdekel már itt bárkit is, hogy pár héttel ezelőtt Kósa polgármestert még vesztegetéssel vádolták, vagy az, hogy a szószátyár Kubatov nevének akárcsak a kiejtése is heves reakciókat vált ki belőle? Nem emlékszik már itt senki az évekkel ezelőtti örömlányos történet részleteire sem, s a Sutka-levél is rég homályba veszett. Az ominózus tatabányai Orbán-beszédből szintén csak az osztjónapot maradt meg, elfelejtve, hogy mi volt a szpícs lényegi mondanivalója, s azt is, hogy az „Oszt jó napot!” eredetileg Horn Gyula szavajárása volt (legalábbis én így emlékszem).
Elfeledtük már a hosszas sorban állást az átigazolt körzetekben, valamint az e miatt kialakult kampánycsendes hisztériát is, de Szanyi Tibor mesterkedése sem téma már. Molnár Oszkár ékes beszólásait a terhes cigányasszonyokról nem idézi senki, és a mentelmi joggal buherálni akaró fogvatartottak is szépen visszavonulót fújtak azóta.
A kampány és a választás mögöttünk van, a velejáró kellemetlenségek sora pedig a múlté. A Fidesz elsöpört, mindent vitt, most mindenki erre fókuszál, előre tekint, a jövőbe lát. Egyelőre övék a hatalom, hiszen a többség rájuk adta a voksát. Akár emlékszik rá, akár nem.
B. Gergely Krisztina
b.gergely.krisztina@civishir.hu


















