Hirdetés

Hirdetés

A hanyatló Nyugat ópiuma

civishir.hu

2011.02.28. 07:09

A hanyatló Nyugat ópiuma

Debrecen – Azok a filmek (Hídember, Honfoglalás, Sorstalanság), amelyek milliárdos állami dotációval készültek el mindannyiunk nagy-nagy megrökönyödésére, messze nem hoztak akkora közönségsikert, mint mondjuk a félnótás Sanyi, a Lali meg a Csoki csapata.

Hirdetés

Hirdetés

 – Ma megyek moziba! – szokta viszonylag gyakran elújságolni 70-hez közeli ismerősöm, aki a szintén 69-et taposó barátnőjével jár az Apollóba. Legutóbb a Kolorádó Kidre ment a két idős nő, akik rendszeresen beiktatják nyugdíjas programjaikba a jobbára honi, de néha külföldről importált (művész)filmeket. Ha tetszik nekik, ha nem. A program a fontos, mondják, a kimozdulás otthonról, meg persze az olykor érezhető kulturális feltöltődés. És hát olcsó is, na, bár állításuk szerint a szinemába se azért nem mennek, mert drága, hanem mert ott azt a sok hollywoodi szutykot nyomják. Arra pedig nem kíváncsiak.

A Kolorádó Kid díszelőadásán egyébként az Apolló Art termében még a lépcsőn is ültek (zömmel fiatalok). Jó ezt tudni, ezek szerint igény tehát vóna itt a magasabb színvonalra – mindenféle korosztályban –, akármit is értsünk alatta.
De mitől lesz „jó” egy film? Mitől válik magas színvonalúvá? Az elég biztosnak tűnik, hogy nem feltétlen a pénz a fontos. Azt olvastam ugyanis valahol, hogy míg a német vagy az amerikai rendező 20 millió dollárnál kevesebből még gondolati szinten se csinálja meg a filmet, addig például a Kolorádó Kidet Vágvölgyi B. András másfélmillióból hozta össze. És állítólag nem is rosszul!

Köbli Norbert forgatókönyvíró, jogász egyik publicisztikájában ugyanakkor a forgatókönyv szerepét hangsúlyozza. (Talán nem véletlenül.) Szerinte egy „szakmailag magas színvonalú forgatókönyv helyzetbe hozhat tapasztalatlanabb vagy kezdő filmalkotókat és előállítókat, ugyanakkor egy szakmailag kifogásolható forgatókönyvet, filmtervet akkor is aggályos államilag dotálni, ha azt befolyásos rendező, író, producer nyújtotta be.” Szóval a projekt a lényeg, amiről szól a film, amire, ami köré épül, s majd csak azután következik a többi: marketing, promó, a közönség igényének előzetes kurkászása.

Ráadásul ez utóbbiról úgy gondolja, hiába van Hollywoodnak évszázados múltja és tapasztalata, akkor sem tudják előre megjósolni, hogy a közönségnek mi jön majd be, és mi bukik el.
Ha ő mondja, én elhiszem! Már csak azért is, mert azok a filmek (Sorstalanság, Hídember, Honfoglalás), amelyek milliárdos állami dotációval készültek el mindannyiunk nagy-nagy megrökönyödésére – akarom mondani megelégedésére –, messze nem hoztak akkora közönségsikert, mint mondjuk a félnótás Sanyi, a Lali meg a Csoki, vagyis az Üvegtigris csapata, akik már a harmadik bőrt húzzák le a sztoriról. Méghozzá nem is rosszul! Jóval kevesebb apanázsból, kisebb felhajtással, Franco Nero-k helyett Rudolf Péterekkel és Csuja Imrékkel dolgozva. Mert jobb a történet, érdekesebb a forgatókönyv, színesebb az alapanyag.

Miközben mára virradó éjjel Amerikában kiosztották az év legjobbjainak járó Oscar-szobrocskákat, addig Magyarországon 2011. január végén rendhagyó módon adták át a filmkritikusok idei díjait. Az eseményt ugyanis nem követte az ilyenkor pedig szokásos Magyar Filmszemle. A kritikusok ez alkalomból nyilatkozatot tettek közzé, amiben aggodalmaskodtak egy kicsit… Azt írták: a „támogatások zárolásával tavaly nyár óta nem indulnak be új produkciók, sem játék-, sem dokumentum-, sem animációs filmek, a már megkezdett munkálatok leálltak, a kész művek – köztük világfesztiválokon sikeres darabok – nem jutnak el a mozikba. Lehetetlen helyzetbe kerültek az artkinók, a filmklubok, az igényes filmlapok, a filmkönyvkiadás, a mozgóképoktatás. Támogatás híján nemcsak a magyar filmipar indult sorvadásnak, hanem a teljes nemzeti mozgóképkultúra. Ez oda vezethet, hogy a néző – elsősorban a fiatal nemzedék – még inkább kiszolgáltatottjává válik a mozijainkat elöntő kommerszek áradatának.”  És még azt is hozzátették: félő, hogy jövőre már film sem lesz, amit díjazhatnának.

Hát ez tényleg rosszul hangzik. Mert hogy kinek mi a jó: egy hátborzongató amerikai krimi vagy egy groteszkbe hajló, esetleg melankolikus magyar dráma, idétlen vígjáték, döntse el maga. Viszont legyen meg a választási lehetősége arra, hogy az olcsóbb artmoziba vagy a drága szinemába megy be péntek este – ha már a szexualitást (Virág elvtárs tanácsára) „a hanyatló Nyugat ópiumának” hagyja.

B. Gergely Krisztina

  

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.